Az országos szintet nézve, kiemelkedően magas a soproni építkezések száma. Ez kiderül a portálunkon rendszeresen megjelenő ingatlanpiaci elemzésekből is, de elég csak végig menni az …
Országszerte nagyon sok helyen tartottak a Régészet Napja alakalmából különböző programokat, amelyeken előadások és az emlékhelyek felkeresése és koszorúzása mellett egyéb, színes és szórakoztató programmal …
Új élményparkkal bővült Sopron, hiszen a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. jóvoltából pénteken került felavatásra illetve átadásra a közel 15 millió forintból megvalósított játszótér. Az új és …
A Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumhoz tartozó egykori Szent Margit Óvoda 2016. szeptember elseje az iskola tagintézménye. A város egyik …
Megérkezett az első két Siemens Vectron villamos mozdony a GYSEV Zrt.-hez. A vasúttársaság márciusban jelentette be, hogy 9 darab új vontató járművet rendel a Siemenstől. …
A jubileumi versenyre a soproni és a fertő menti borászok több mint száz borral neveztek, melyeket független, kizárólag más borvidékekről érkezett bírálók értékeltek. A verseny …
Grandiózus projekt vette kezdetét a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolában. Lebontják a régi, lengőajtós üvegfolyósokat, eltűnik a betonos zárt udvar és még az iskola főbejárata …
Olvasónk, akit most Tamásnak hívnak, keresett meg minket levelével, melyben a helyi menetrendi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatban íródott. Elmondása alapján az elmúlt hónapok során folyamatossá vált a …
A GYSEV Zrt. az idei évben is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2017-es programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kérdőívekkel és …
Három soproni óvoda – Hermann Alice, Bánfalvi, Jereváni „Kék” óvoda – felújítási munkái kezdődtek el a közelmúltban, mintegy 260 millió forintos összegben. Az épületfejlesztések célja …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.