Itt lehet majd töménytelen vödrös csirkét enni Sopronban!
Az Ikvahír hírblog közölte az első információkat arról, merre húz új, saját épületet a KFC étterme. Az építési engedélyezéshez szükséges tervdokumentáción látszik, 34 parkolóhelye lesz …
Az Ikvahír hírblog közölte az első információkat arról, merre húz új, saját épületet a KFC étterme. Az építési engedélyezéshez szükséges tervdokumentáción látszik, 34 parkolóhelye lesz …
Többször illettük kritikával a Jereván lakótelep szívében elhelyezkedő „szolgáltató házat”, hiszen akkoriban valóban egy elhanyagolt központról beszélhettünk, ami azonban mára a múlt egyik feledhető emléke …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében olyan kerékpáros úthálózat jön létre, mely csatlakozik a …
A mozgás és a testedzés népszerűsítését szolgálja a Tó utcai játszótér mellett kialakított street work out pálya, amely modern eszközök segítségével nyújt lehetőséget a sportoláshoz. …
Lakásukban holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit, a gyanú szerint bűncselekmény áldozatai lettek. Egy fenyegetőző férfit fogtak el a rendőrök 2017. november 3-án …
Miközben hazánk az illegális bevándorlás védelme mellett most az európai kvótarendszer által kialakított betelepítések ellen harcol, addig itt Magyarország legnyugatibb csücskében Sopronban az embereket leginkább …
Választási kampány ide vagy oda, önkormányzatunk a csütörtöki közgyűlésen – az egyéb fontos napirendi pontok között – elfogadta, hogy újabb fizetős parkolózónákat jelöl ki Sopronban. …
Az evangélikus egyház és az egész világ ezekben a napokban emlékezik arra, hogy Luther Márton 1517 október végén közzétette 95 tételét. A legenda szerint ez …
Mindeközben Ausztriában ma az 1955-ös felszabadulásukat ünneplik, rengeteg ingázó honfitársunk töltheti itthon szabadnapját. Ilyenkor, értelemszerűen az átlagosnál sokkal nagyobb, már-már elviselhetetlen mennyiségű autó telíti meg …
A zord idő ellenére szabadtéren, a Széchenyi téri emlékműnél tartották az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából megrendezett városi ünnepi megemlékezést. Gitárkíséretben Szarka Gyula, Kossuth-díjas előadóművész …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS