Július 17-én érkezett a felelős miniszter bejelentése arról, hogy elékszült az M85-ös autóút 2×2 sávos alagútpárja. A régészeti feltárásokat és az előkészítést követően a fejtés …
A sopronpusztai eseménynek sorsfordító szerepe volt 1989-ben, itt nyílt először rés vasfüggönyön. Sopron azóta nem csak a hűség, de a szabadság városa is. Augusztus 19-én …
Júniusban már egy bejegyzésben mi is jeleztük, hogy a Patak utca közterületi fái valószínűleg kivágásra kerülnek, amelyek aztán a napokban megtörténtek. Már akkor érzékelhető volt, …
Szomszédvárak összecsapásával rajtolt el az NB III. Észak-Nyugati csoportjában a labdarúgóbajnokság, hiszen az FC Sopron a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatát fogadta vasárnap a Káposztás …
Múlt héten nyitott új irodát az MVM Csoport Sopronban, ennek apropóján július 25-én csütörtökön Tamáska József, az MVM általános vezérigazgató-helyettese és Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere …
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel országos kulturális programsorozat indul augusztusban Székesfehérváron – jelentette be Hankó …
Egy soproni lakáshoz riasztották a tűzoltókat július 13-án szombaton késő este, a Bezerédj utcában csaptak fel a lángok. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint …
A nap hírei közt szerepelt a Kúria azon ítélete is, mely szerint a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem jár természetkárosítással. A Greenpace-t korábban …
Az Országos Tisztifőorvos által elrendelt III. fokozatú hőségriadóra tekintettel az alábbiakban közöljük a soproni önkormányzat tájékoztatását: A rendkívüli időjárásra tekintettel Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata …
Törökország egyik legnagyobb divatmárkája globális növekedési stratégiájának részeként Magyarországon is terjeszkedésbe fog. Elsőként nyolc üzletet terveznek, a tervek szerint már 2024-ben megkezdhetik a működést – …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.