Gyerekek a NET hálójában
A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa tartott előadást a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola által szervezett Szülők Akadémiája elnevezésű rendezvényen 2019. május 10-én 17 órától. A …
A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa tartott előadást a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola által szervezett Szülők Akadémiája elnevezésű rendezvényen 2019. május 10-én 17 órától. A …
A rendőrök Sopronban, a Wesselényi utcában intézkedtek egy helybéli férfivel szemben 2019. május 8-án 21 óra 20 perckor. A járőrök az ellenőrzés során ruházatát és …
A Győr-Moson-Sopron és Vas megyében több helyszínen végrehajtott, összehangolt akcióban öt személyt vettek őrizetbe a rendőrök. A bevezetett nyomozati cselekmények és az osztrák társszervek közreműködésével …
Egy soproni nő kért segítséget a rendőröktől 2019. április 23-án 12 óra körül, mivel férje a hétvége folyamán otthonukban többször megütötte őt. A bejelentő elmondta …
Az elmúlt 96 órában a rendőrök országos szinten 188 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 halálos kimenetelű közlekedési baleset volt melyek során …
Közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök 2019. április 20-án 13 óra 25 perckor egy személyautó vezetőjét Sopronban. Az intézkedés alapja az volt, hogy a sofőr …
A Soproni Rendőrkapitányság 08050/157-71/2019. számon körözési eljárást folytat Orsós Evelin eltűnése ügyében. A 16 éves lány 2019. március 11-én az iskolából soproni lakhelyére nem ment …
Kedden este számoltunk be arról, hogy késelés történt Sopronban, amivel kapcsolatban a rendőrség ma kiadta a hivatalos beszámolót. A nyomozás adatai szerint 2019. március 19-én …
A rendőrség 2019. március 11. és március 17. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain. A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti …
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2019. január 28-án 17 óra 19 perckor egy 20 éves román állampolgár – vitnyédi lakos – Toyota Hilux típusú …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS