Magyarországra, egészen pontosan Sopronpusztára érkezik augusztusban Angela Merkel, hogy részt vegyen a Páneurópai Piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen. – számol be a Népszava online kormányzati …
“Nincs más hátra, mint előre!” Talán ezzel a címmel is megjelenhetett volna az egykor Magyar Idők néven megjelenő, ma már Magyar Nemzet elnevezéssel kapható sajtótermék szerkesztőségi …
Szép fokozatosan egy új és szinte példátlan stratégiai projektté vált hazánkban a politikai kampánynak nevezett választási őrület, ahol bizony már sok esetben nem programokról és …
Orbán Viktor miniszterelnök 2019.02.10-én, vasárnap tartott évértékelő beszédet Budapesten, amelynek a Várkert Bazár volt a helyszíne. A hagyományosnak is nevezhető eseményen a kormányfő nem csak …
Van ez a Kormányinfónak nevezett esemény, amelyen időről-időre beszámolnak azokról az eredményekről a miniszterelnökséget vezető illetve aktuális és folyamatban lévő ügyekről a sajtó munkatársainak és …
Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel. …
Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött kinevezési …
Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta. A …
Ahogy azt korábban írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák fővárosba látogatott, ami az eredetileg megjelölt időpontban kedden meg is történt. Igazából a médiában nagy hangsúlyt …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.