Az Alsó-ausztriai Sankt Corona am Wechsel községének ugyan csak néhány száz lakosa van, természeti adottságai miatt télen-nyáron kedvelt turisztikai célpont. Az elmúlt évet uraló koronavírusjárvány …
Október 13-án tartották a tárgyalását annak a postai alkalmazottnak, aki több száz csomag vádjával lett gyanúsított a kismartoni tartományi bíróság előtt. A most 38 éves vádlott elmondta, …
A DNS nyomai buktatták le az elkövetőt, akit ismeretlen tettestársával együtt 25 rendbeli betöréssel vádoltak meg az osztrák hatóságok. Melléképületeket, kerti kis házakat törtek fel, …
Egy soproni vendéglátóhely üzemeltetője tett bejelentést a rendőrségre 2020. május 3-án hajnalban arról, hogy az üzletből valaki korábban élelmiszereket, italokat, vegyi árukat lopott és az …
Egy pajtából tűntek el az eszközök, köztük egy traktor is az osztrák-magyar államhatárhoz közel fekvő Nikitsch (Füles) településről. A tulajdonost ért kár euróban kifejezve az ötjegyű …
Egy 45 éves férfit vádoltak meg az osztrák hatóságok azzal, hogy összesen 22.000 orr- és szájvédő maszk lopott el egy a Kismartoni járás (Bezirk Eisenstadt) …
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 szeptemberében iskolatársa telefonját akarta elvenni, amit azonban a sértett megakadályozott, ezért az elkövető ideges lett, megfenyegette a sértett, és a …
Öt gyanúsított beazonosításával fejeződött be az betöréssorozat, melynek keretében Alsó-Ausztriában és Burgenlandban is számtalan betöréses lopást valósítottak meg az elkövetők. A bvz.at beszámolója szerint március 27-től négy embert …
A soproni járőrök állampolgári bejelentés alapján 2019. december 26-án 9 óra 50 perckor Sopron belterületén elfogtak egy 32 éves férfit, aki egy társasház udvarán található …
A közösségi oldalán tette nyilvánossá Zelei József kerékpáros békenagykövet azt a szomorú információt, miszerint a soproni vasútállomás melletti tárolóból lopták el ismeretlenek 2019.09.09-re virradóra lezárt …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.