Decemberben készül el az elkerülő út újjáépítése
Folyik a munka a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom között a 84-es főút belterületi szakaszán. A régi elkerülő megújítása annak a 6 milliárd forintos …
Folyik a munka a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom között a 84-es főút belterületi szakaszán. A régi elkerülő megújítása annak a 6 milliárd forintos …
„A kivitelező tájékoztatja Önöket, hogy 2025. október 27-én (hétfő) 9.00 órától a Lackner Krisóf utca irányából a 84 sz. főút csak Ausztria irányába járható. Ausztria …
A Sopronon belüli közlekedését jelentősen átalakítja a 84-es főút belterületi szakaszának felújítása, amelynek tényleges kivitelezése október 8-án indult el a Virágvölgyi úti körforgalom és a …
A Volánbusz január 1-től már a MÁV-csoport része, ennek egyik jeleként egy apró, de annál hasznosabb korszerűsítést végeztek el Sopron autóbusz-állomásán. Automata értékesítési lehetőséget kapott …
Ha dr. Farkas Ciprián polgármesternek kellene összefoglalnia a nyarat, bizonyára azzal kezdené, hogy Sopron lendületben maradt. Objektív mérleget vonva is megállapítható, hogy eredményesen telt az …
Az utolsó simítások maradtak még vissza, noha nem azért, mert göröngyös maradt volna a frissen terített aszfalt. A soproni önkormányzat beruházásában július közepére négy útszakasz …
A soproni nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki egy 18 éves férfit, aki a soproni autóbusz-állomáson bántalmazott egy fiatalembert. A rendőrségre 2021. …
Barcza Attila országgyűlési képviselő úgy vallja, minden egyes elültetett fa befektetés a jövőbe, éppen ezért fogadta örömmel azt a vállalkozói megkeresést, hogy új fasorral gazdagítsák a …
A soproni rendőrök 2020. június 14-én sebességellenőrzést végeztek a városban. A Lackner Kristóf utcában – egy gyalogos-átkelőhely közelében – egy kirívóan gyorsan hajtó gépjárműről készített …
A világjárvány okozta veszélyhelyzet kapcsán minden lelassult. Sopron ebben a lecsendesült helyzetben mutatja meg igazán legpompásabb, legcsinosabb formáját, hiszen a belvárosi zegzugos utcáktól kezdve a …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS