
FC Sopron: Győzelem az utolsó bajnokin és rekordbeállítás kapusposzton!
Az utolsó fordulóban hazai pályán aratott 4-1 arányú győzelmet az NB3 Észak-nyugati csoportjában az FC Sopron a Veszprém gárdája ellen, amellyel a soproni alakulat a …
Az utolsó fordulóban hazai pályán aratott 4-1 arányú győzelmet az NB3 Észak-nyugati csoportjában az FC Sopron a Veszprém gárdája ellen, amellyel a soproni alakulat a …
Hazai pályán, Székely Tibor személyében pedig új szakvezetővel a kispadon fogadta a sereghajtó Gyirmót FC Győr II. csapatát az NB III. 23. fordulójában az FC …
Az NB3 Észak-nyugati csoportjában már a 21. fordulót játszották a csapatok, amelyben a soproni gárda a Bicskei TC együttesét fogadta. A Káposztás utcai stadionba a …
A sikeres őszi kupaszereplés után – amelynek végén egy bravúros Soroksár elleni győzelemnek örülhetett a város – nagy volt az FC Sopron házatáján a fogadkozás, …
Igazi focicsemegére számíthatunk szerdán, hiszen a Soproni Városi Stadionban kerül megrendezésre az FC SOPRON – KISVÁRDA MASTER GOOD kupamérkőzés, amelynek győztese ebben a kiírásban a …
Az FC Sopron a hazai győzelmét követően már a legjobb 16 csapat között van a MOL Magyar Kupában, amelyben megtörtént a sorsolás is. A soproni …
Hazai pályán aratott győzelmet a MOL MAGYAR KUPA 2. fordulójában az FC Sopron, akik a szintén harmadosztályban szereplő Veszprém együttesét 2-1 arányban győzték le. …
Szomszédvárak összecsapásával rajtolt el az NB III. Észak-Nyugati csoportjában a labdarúgóbajnokság, hiszen az FC Sopron a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatát fogadta vasárnap a Káposztás …
Korábban már bejelentettük, hogy a 2024/25-ös bajnoki szezonban felnőtt női csapata lesz Sopronnak, amely az NBII küzdelmeiben veszi majd fel a versenyt a többi a …
Akik figyelemmel kísérik a soproni labdarúgást, illetve annak híreit, minden bizonnyal már találkoztak a bejelentéssel, akik azonban kevésbé aktívak az egyik legnépszerűbb közösségi portál helyi …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS