A Strabag Általános Építő Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot és Közlekedőket, hogy a Fertőbozi útfelújítási munkálatok miatt a 85118-as jelű út, Nagycenk-Fertőboz közötti összekötő útnak …
A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre, 2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, és …
Hosszú évek óta jellemzi a soproni városvezetést, hogy a folyamatosan fejlődő települések útját járja, elég csak az utak állapotát szemügyre venni. Egymást érik a nagyszabású, …
A Bécsi-dombi az első olyan alagút hazánkban, amelyen kizárólag magyar szakemberek dolgoznak – írja legfrissebb posztjában Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője, aki az …
2025-re gyorsforgalmi utakon lehet eljutni minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken az M85-ös gyorsforgalmi út …
Lényegében elkészült a soproni Mély út új nyomvonalának kiépített szakasza, melyet a napokban fognak hivatalosan is forgalomba adni. Videón mutatjuk azt, milyen lesz majd a …
Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a …
Az Mély út fejlesztésével kapcsolatban újabb szakaszhoz ért a kivitelező, mely kapcsán a következő napokban (a csúcsidőn kívül) ideiglenes félpályás korlátozás lesz jelzőőrös irányítás mellett. …
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy a Mély …
A 861-es főút Kópházát köti össze Ausztriával, hossza meghaladj a két kilométert. A rövidke út ennek ellenére műtárgyakban gazdag, hiszen a átlépi az Ikvát, a …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.