Elkészült az új aszfaltburkolat a Selmeci utca egy szakaszán
Jeleztük korábban, hogy némi forgalomkorlátozás lesz a Selmeci utca egy szakaszán két napig, de az igazság az, hogy nem is tartott addig a lezárás. Az …
Jeleztük korábban, hogy némi forgalomkorlátozás lesz a Selmeci utca egy szakaszán két napig, de az igazság az, hogy nem is tartott addig a lezárás. Az …
A húsvéti ünnepek alatt az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt már a mai naptól erős forgalom várható az autópályákon, főutakon. Az …
Eddig csak félpályás útlezárás volt a Kaboldi utca és a Vas Gereben között, most azonban teljes szélességében lezárták a területet. A környéken élők illetve azok …
26 darab InterCity-kocsit vásárolt a GYSEV Zrt. az Osztrák Szövetségi Vasúttársaságtól. A felújítás és festés után az első IC-kocsik várhatóan nyáron állnak forgalomba. A vasúttársaság …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Hosszú éveken át biztosította egy lakóközösség az átjárást a Győri út és a Csengery utca között, ami elsősorban azoknak volt kilométer- és időspórolás, akik a …
Közel 15 ezer m2 térburkoló, 1300 cserje, 38 pad, legalább 4 méter széles gyalogjárda, zöldterület, kerékpárút és megannyi más újdonság várja a Várkerületre látogatókat. Ezt …
Jelzőlámpák és -táblák mellett újabban LED-sávok figyelmeztetik a kanyarodó autósokat a villamosra Bécs néhány kritikus kereszteződésében. Van, ahol nullára csökkent az ütközések száma. A villamos …
Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. …
Kigyulladt egy autóbusz Sopronban, a Győri úton hétfőn délután. Információink szerint még a városi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt két porral oltóval megfékezték a tüzet a …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS