
Itt a hivatalos magyarázat – gépjármű tilalom a kis határátkelőkön
A táblák kihelyezését követően egy hónappal, miután a magyar média felkapta a témát, az osztrák sajtó is foglalkozott az üggyel. Bár a tilalom semmilyen új …
A táblák kihelyezését követően egy hónappal, miután a magyar média felkapta a témát, az osztrák sajtó is foglalkozott az üggyel. Bár a tilalom semmilyen új …
Jó hírnek számító eredmény született a Piknik út ( hivatalos nevén a 8532 jelű út ) magyarországi szakaszának felújításával és megszélesítésével kapcsolatban, hiszen a napokban …
Így október vége felé bizony előkerülnek mindig azok a legendás történetek az osztrák rendőrség téli gumi akcióiról, melyek közül bizony egy-kettő megérdemelné a megfilmesítést. Mindentől …
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kora reggeli előrejelzése szerint vasárnap erősen felhős lesz az ég, több helyen valószínű eső, zápor. Az északi szelet a Dunántúlon és …
Jó hír is jutott a mai napra, hiszen újabb zajvédőfal szakasz újult meg városunkban, mégpedig az „elkerülőútnak” nevezett részen, ahol most 48 méternyi új, dekoratív …
A kivitelező értesíti a lakosságot, hogy Sopronban a Csengery utca 30-32 -vel szemben ( az egyetem hátsó bejáratánál ) közmű javítási munkálatok miatt 2018. november …
Az egész burgenlandi tartományra kiterjedő közlekedési kontrollt tart az osztrák rendőrség 2018.10.20-án szombaton, ami délután 16.00 órakor veszi majd kezdetét és egészen 2018.10.21-én hajnali 02.00 …
A napokban több fórumon is nagy visszhangot keltett az, hogy térségünkben a „kis-határátlépőknél” korlátozó táblák kerültek ki, melyek az áthaladó járművek típusát korlátozza. Nos, ez …
Jó ütemben halad az útfelújítási munka a St. Margarethen (Szentmargitbánya) és a határátlépő ( Sopronkőhida ) közötti L210-es számú szakaszon, amit október 15-e óta részben …
A lélekjelenléte mentette meg annak a magyar sofőrnek és családjának az életét Ausztriában, aki Mattersburg felé haladva az S31-es gyorsforgalmin az árokba rántotta gépjárművét, hogy …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS