Téli üzemmódra, 0-24 órás szolgálatra állt át a Magyar Közút
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő …
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő …
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett újabb veszélyhelyzet miatt, 2020. 11. 04-én 00.00 órától hatályba léptetett védelmi intézkedések egyik rendelete az, hogy az önkormányzati tulajdonban álló közforgalom elől el …
Egy remek kezdeményezés vált valóra Sopronban is, hiszen a Soproni Rendőrkapitányaság Közlekedésrendészeti Osztálya az Aegon biztosítóval együttműködve a város három pontján is figyelemfelhívó „NÉZZ FEL!” …
A Vitnyédi utca Ferenczy János és Csarnok utca közötti szakaszt közmű-rekonstrukciós munkák miatt a korábbi beharangozók szerint 2020. október 5-től lezárták a gépjárműforgalom elől – …
A hétvégén nem volt kegyes az időjárás az esőzést illetően, hiszen az előjelzéseket is bőven meghaladó mennyiségű égi áldás érkezett a soproni földekre. Nem csak emiatt …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajánlásai a megváltozott időjárási, és útviszonyoknak megfelelő közlekedéshez. A közlekedési balesetek egyik jellemző oka, hogy a járművezetők nem az út-, …
Pályakarbantartási munkálatok miatt a GYSEV Zrt. időszakosan, teljes szélességében lezárja az alábbi felsorolásban jelzett vasúti átjárókat. – tájékoztatta portálunkat a vasúttársaság. 8522 …
Az Európai Mobilitási Hét során a bécsiek összehasonlították, mennyi hely szükséges a városban való kerékpározáshoz, gyalogláshoz és autózáshoz. Az eredmény: az autók az utak több …
Gyakorlatilag teljesen kudarcot vallott a 2020.09.19-re szervezett „Országos útzár” elnevezésű szerveződés, aminek fő célja a megfogalmazásuk szerint a teljes rendszerváltás, egy szakértői kormány felállítása, a mindenkori hatalom …
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2020. szeptember 14-e és 20-a között Figyelem az útra elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozik. Az akció …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS