Folyamatosan halad az M85 autóút kivitelezése a Fertőrákos (Tómalom) – Sopron-Nyugat- Országhatár közötti szakaszokon, mely magába foglalja a Bécsi domb alatti alagút kiépítését is. Az …
Nem új keletű találmány a röpcédula, amely egyébként egy praktikus tájékoztatóforrás még a mai online gazdag világban is. Ha pedig a kettőt ötvözik, akkor szinte …
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a hét második felében – elsősorban a hétvégén – egy országos közúti ellenőrzési akcióra kerül sor Ausztriában, amelyhez csatlakozik a burgenlandi …
Július utolsó napjaiban került kihelyezésre Hegykőn a Kossuth Lajos utcában – ami mondhatni egyben a településen a legnagyobb áthaladó forgalmat lebonyolító szakasz – egy sebességmérődoboz, …
2021. augusztus 14-én, szombaton reggel 7.00 és este 19.00 óra között a GYSEV Zrt. lezárja a korábbi ágfalvi vasútállomás épülete mellett található vasúti útátjárót. Az …
Az európai őz hazánk legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfaja. Párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is és …
Bekeményítenek Ausztriában a közlekedés terén, hiszen az osztrák parlament elfogadta azt a szigorítási csomagot, ami többek között a gyorshajtás büntetési tételeire vonatkozik. A várhatóan ősztől …
Miközben megújulnak a soproni utak és ezáltal több helyen új burkolatot is kapnak a közlekedésre kijelölt csapásvonalak, egyre több bosszúságot okoznak a lakosságnak. A kritika …
A STRABAG Általános Építő Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosságot és a közlekedőket, hogy a Sopron, Ágfalvi út belterületi szakaszának felújítási munkái kapcsán 2021. 06. 25. – …
Valós villogó piros és fehér fényt adnak azok az óriásplakátok, amelyek a magyarországi vasúti fénysorompók jelzéseire hívják fel a figyelmet. A közlekedésbiztonsági jelzőtáblákat a Sopron-Klingenbach …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.