A Volánbusz Zrt. tájékoztatója terelésre hívja fel a figyelmet munkálatok miatt, melyek a Selmeci utca forgalmát érintik. Várhatóan a Rendészeti Integrált Központ építése miatt módosul …
Még mindig tart a Modern Városok útfelújítási kerete, a Lőverek program keretében újul meg az Egeredi út – Lővér körút csomópontja is, mint arról korábban …
Május közepe óta csak jobbra, kis ívben szabályos a Bécsi útról a továbbhaladás. Sem a Patak sem az Uszoda utca irányában nem lehet közvetlenül hajtani, …
Beüzemelték az új jelzőlámpákat a Széchenyi tér és a Templom utca kereszteződésénél, így felhívjuk az autósok figyelmét, hogy ne rutinból közlekedjenek az említett szakaszon, hiszen …
A Várkerület felújításához kapcsolódóan a Széchenyi téren új forgalomirányító lámpák kerülnek kialakításra, mely során a kábelfektetési munkákhoz útfelbontással járó munkavégzésre és forgalomkorlátozásokra lehet számítani 2015. …
Úgy látszik nem elég elégszer elmondani, kétirányú! Megtörténik amitől tartottunk, és ez talán a döcögős kommunikációval magyarázható. A videóban fellelhető figyelmetlenség is abból adódhat, hogy bár …
Június 8-án, hétfőtől megindul a kétirányú forgalom a Petőfi téren. A kétirányúsításra a megújuló Várkerület forgalom csillapítása miatt volt szükség. A Liszt Ferenc Központ mellett …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.