Korábban ITT ÍRTUNK arról, hogy 2020.04.22-én újra megnyílik a Sopronkőhida ( Páneurópai Piknik emlékpark ) – St. Margarethen ( Szentmargitbánya ) közötti kishatárátlépő az ingázók …
Uniós nyílt ajánlattételi felhívást jelentetett meg a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt, hogy turisztikai fejlesztéseket valósítson meg Fertőrákos területén. Többek közt érintőképernyős terminált helyeznek ki, mobilapplikációval …
Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával jelent meg kormányhatározat, mely a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségben megvalósítandó közúti beruházásokkal kapcsolatban tesz intézkedéseket. Több szakaszon is tervezik a közutak felújítását. . …
Gázcsonknak tolatott egy személyautó Fertőrákoson a Szárhalmi utcában, amely manőver során a gázcső eltörött és így nagy mennyiségű gáz ömlött a szabadba. A helyszínre a …
A Fertőrákosi Lővészklub Íjász szakosztálya három éve alakult meg, amely lehetőséget kínál a felnőtt versenyzők mellett azoknak a gyermekeknek, akik az íjászkodás felé kacsintgatnak. A …
Megtartották az első esküvőt a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. Egy győri pár, Ágnes és Miklós döntött úgy, hogy több mint száz meghívott vendég előtt világörökségi …
Fertőrákos Soprontól 10 kilométerre, a Fertő-tó mellett található 2260 fős település. Világhírű, egyedülálló idegenforgalmi látványossága a Kőfejtő illetve a Mithrász szentély, melyek felújítására az elmúlt …
Az idei esztendőben is megrendezésre került a Fertőrákosi Lövészklub és támogatói jóvoltából a Kőfejtő Kupa, amelynek természetesen a hazai egyesület lőtere adott otthont. A reggeli …
Tízezret meghaladó néző érkezik Ausztriából a Soproni Petőfi Színház A víg özvegy című nagyoperettjének húsz német nyelvű előadására a fertőrákosi barlangszínházba a nyáron – jelentette …
A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2018. szeptember 30-án, vasárnap délután a fertőrákosi Fő utcában ellenőriztek egy 44 éves segédmotor-kerékpárost. Az intézkedés során alkoholtesztert is alkalmaztak a …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.