Október elején kísérleti jellegű projektbe fogadtak bele a Fertő-tó vízszintjének emelése érdekében. Négy településen már folyik a munka, további négy település kikötőjére a következő hónapokban …
Lázár János építési és beruházási miniszter a Fertő tavi vízitelepnél tett látogatást szeptember 29-én csütörtökön, és a helyszínen tekintette át a terveket Kárpáti Bélával, a …
Az aszályhelyzet a mezőgazdaság mellett a természetes vizeinek is meglátszik, rég nem látott mértékben apad a Fertő tó vízszintje. Bár időről időre felröppen a rekordalacsony …
Nyílt levelet tett közzé és juttatott el szerkesztőségünk számára is Dr. Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője. A levél címzettje igazából Lázár János Építés- és …
Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere tette közzé Lázár János Építési és beruházási miniszter azon levelét, amelyben megerősíti, hogy a magyar kormány továbbra …
Mintegy kísérleti jelleggel szivattyúzzák ki az iszapot a Fertő tó ruszti kikötőjéből, ahol a cél az, hogy a vízszintmagasság legalább 25 centiméterrel növekedjen és ezzel …
Sopronban tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője és Jenei Ferenc, az Országos Politikai Tanács elnöke. A téma nem is lehetett volna …
Visszavonásra került a Fertő tavat érintő közbeszerzési eljárás azon kiírása, amely arra vonatkozott, hogy megtalálja a területre álmodott ingatlanok kivitelezőjét a projekt gazda, azaz a …
Több éves pereskedés és számos jogi huzvavona után tavaly februárban pert vesztett a breitenbrunni önkormányzat az osztrák Esterhazy Privatstiftunggal szemben, így a Fertő partján álló …
Az észak-burgenlandi nezsideri (Neusiedl am See) önkéntes tűzoltóság közösségi oldalán számolt be arról a műszaki mentésről, melyre május 21-én szombaton került sor a Fertő tó …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.