Igazán remek időjárási körülmények várták a hétvégén a Fertő tavi Vitorlástelepre kilátogatókat, ahol megrendezésre került a Sárkányhajó Fesztivál összekapcsolva egy Családi Nap programjaival. Az evezőscsapatok …
A Modern Városok Program keretében teljes egészében megújul a Fertő tó magyarországi partjának – strandjának – szakasza, amellyel kapcsolatban pénteken tartott szakmai konferenciát a Sopron-Fertő Turisztikai …
A hazai szabadvízi fürdőhelyek zöme, a 2014-2017. közötti időszak adatai alapján, kiváló minősítést kapott az Európai Unió értékelési rendszere szerint. Kiváló a fürdővíz minősége a …
Csütörtökön Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata megtartotta aktuális közgyűlését, ahol a sok-sok napirendi pont között előterjesztésre került a 2017-es év közepén leégett cölöpházakkal kapcsolatos téma …
Kannibálnak nevezte magát az a letartóztatott osztrák férfi, aki a Fertő-tóba rejtette egy fiatal szlovák nő holttestének darabjait. A testrészekre egy horgász talált rá korábban. …
Sokan csak úgy emlegetik, hogy a „klasszikus bringás verseny” a tavaszi maratonok között amelyeket térségünkben rendeznek, ami talán nem véletlen, hiszen 27-ik esztendeje tartják meg …
Két héttel ezelőtt látott napvilágot az a szomorú esemény, hogy női testrészeket találtak a Fertő-tó osztrák oldalán, amely azonnal itthon is találgatásokra adott okot. A …
Péntek délben egy emberi torzót fedeztek fel Rusztnál a Fertő tóban. A végtagok és fej nélküli női holttestet a nádas és egy csónakház között fedezte …
Április 1-jétől indul a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A balatonihoz hasonló fényjelző lámpák működnek a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A viharjelzéseket az Országos …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.