Még az óesztendő egyik utolsó határozatai között születhetett döntés a Fertő tavi vízitelepet érintő komplex turisztikai fejlesztés ügyében, hiszen 2019. december 23-án függesztettek ki ez …
A Fertő tó fejlesztéséről szóló tájékoztatót tartottak hétfőn Sopronban, amelyen az osztrák érintettek kaptak információt a magyar oldalon tervezett, 100%-ban kormányzati forrásból megvalósuló beruházásról. A …
A Fertő – Hanság Nemzeti Park Igazgatóság központjában, a sarródi Kócsagvárban tartotta meg kihelyezett ülését a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága augusztus 28-án. A megbeszélésen …
A Fertő parti fejlesztésekről egyeztetett a beruházás lebonyolításáért felelős Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a megalakulásának 150. évfordulóját idén ünneplő Soproni Városszépítő Egyesület …
Persze a cím csak képletes, hiszen a Fertő tó vizével nincsen semmi gond, azonban ígértük, hogy igyekszünk pár olyan kérdésre választ kapni az illetékesektől, amelyek …
A Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt. eljuttatta sajtóközleményét portálunknak, amelyben a valós tényeket rögzítik és amelyben kitérnek arra, hogy az ide vonatkozó beruházás, mint …
A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. felhívja a Fertő tavi horgászok, sport vitorlázók, wind- és kitesurf sportolók figyelmét arra, hogy június 14. és június 30 – …
Egy igazán szép és tartalmas videó került fel a legnagyobb videómegosztóra a megkezdődő Fertő tavi strandfejlesztésekkel kapcsolatban, amelynek munkálatai már a napokban megkezdődnek. A prezentációs …
Megjelent az első felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a Fertő tavi vízitelep első ütemének fejlesztésére. – szúrta ki és közölte honlapján a hvg.hu. Mint írják, és …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.