
Táblákkal a cigarettacsikkek ellen! (videó)
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Várkerület kivételével Sopron több pontján már-már elég kritikussá vált a helyzet a szétszórt cigarettacsikkek miatt, amit úgy tűnik …
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Várkerület kivételével Sopron több pontján már-már elég kritikussá vált a helyzet a szétszórt cigarettacsikkek miatt, amit úgy tűnik …
Az utóbbi időben Győr-Moson-Sopron megyében is megjelentek csalók, akik a katasztrófavédelemre és szén-monoxid-érzékelőket forgalmazó cégekre hivatkozva csöngetnek be lakásokba és árulnak szén-monoxid-érzékelőket. – hívja fel …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság területén az idei évben ismét több esetben fordult elő, hogy csalók különböző indokokkal bejutottak idős emberek otthonaiba, majd a figyelmüket elterelve …
Az EUROPOL figyelemfelhívó kampánya a könnyű pénzszerzési lehetőséggel kecsegtető állásajánlatok mögött megbúvó pénzmosás ellen irányul. A nemzetközi akcióhoz a magyar rendőrség is csatlakozott. Az interneten …
A rendőrség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és az Országos Mentőszolgálattal közös sajtótájékoztatót tartott 2018. december 27-én. Az esemény célja a szilveszteri tűzijátéktermékek és egyéb …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei a trükkös módszerrel elkövetett csalásokra hívják fel a lakosság figyelmét. Ismételten megjelentek Győrben az úgynevezett unokázós csalók. A módszer …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít a megelőzési tevékenységre, így a nyári időszakban a szabadtéri tüzek megelőzésére hívja fel a figyelmet. A nyári …
A rendőrség a nyári szezon közeledtével mindig felhívja a figyelmet a fürdőzés veszélyeire, ismerteti a szabályokat, és tanácsokkal látja el a vízbe vágyó embereket. Ezúttal …
A közelgő ünnep a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. Ezekben a napokban a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére nő. Ez a növekedés …
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes vagy tettesek 2018. március 23-án 12 óra 23 perc és 12 óra 41 perc között egy 52 …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS