Hivatalosan, a városvezetői illetve a politikai protokollnak megfelelően átadásra került szerda délelőtt Sopronban az Árpád utca parkolóház, amit délutántól már igénybe is vehetnek a közlekedők. Az …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Lővérek és Balf különböző közösségi pontjain végzett fejlesztési munkákat turisztikai fejlesztési pályázat keretében. A városrészeken átívelő beruházás keretében november …
A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) …
A május 31-én, a soron következett polgármesteri döntéseket igénylő napirendek közé dr. Simon István alpolgármester is előterjesztést tett, mégpedig változtatási tilalom elrendeléséről Sopron Megyei Jogú …
Az elmúlt héten Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának elöljárói egy sajtótájékoztató keretében bizonyosodtak meg arról, hogy jól halad a Fő tér három ikonikus épületének összekapcsolásával …
A közelmúltban elsőként foglalkoztunk azzal a városvezetői szándékkal, mely értelmében a Modern Városok Program keretében Sopron önkormányzata célul tűzte ki az 1970-es években épült Csarnok …
Három határozatot hozott december 29-én kedden Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere az önkormányzati gazdálkodással kapcsolatban. Dr. Simon István alpolgármester előterjesztésében ismertette, hogy …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése soron következő rendes ülését követően, rendkívüli közgyűlésén többek közt a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt veszélyhelyzet miatt is átfogó intézkedésekről döntött. …
Szombaton nyolc órától kezdődött a munkaindító eligazítás a Deák tér végében, ahol ismét nagy számban gyűltek össze az iskolások. Barcza Attila képviselő, a 72 óra kompromisszum nélkül …
A sopronkőhidai tagóvodában megtartották ma a karácsonyi ünnepséget, ahol Dr. Simon István Sopron alpolgármestere, a településrészi önkormányzat elnöke, ajándékokkal kedveskedett az aprónépnek. A gyerekek itt …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.