A rendőrség elől próbált elmenekülni két magyar a szomszédos Burgenland tartományban, akik aztán egy fának csapódtak Halbturn település határában. A balesetben az 51 illetve 40 …
Talán nem újdonság, hogy a rendőrség az ünnepnapok környékén még fokozottabb ellenőrzést végez a közutakon, mint ahogy az sem lehet meglepetés hogy ez a szomszédos …
Hétfőn sajtótájékoztató keretében került bemutatásra az a hamarosan kezdődő projekt, amely a burgenlandi S31-es gyorsforgalmi útszakasz biztonságtechnikai fejlesztésének céljait szolgálja. Az említett útszámú szakaszon Mattersburgtól …
Megérkezett az első fehér gólya térségünkbe, mégpedig a szomszédos ausztriai Burgerlandba. – számol be az orf.at. Érdekesség, hogy jellemzően Rust városa szokott az első lenni, …
A történet egészen 2018 december első napjaira nyúlik vissza, amikor is ellopták egy wallerni (Burgenland) férfi furgonját és Magyarországra menekültek vele. Az elkövető (vagy elkövetők) …
Burgenland területén december első hétvégéjén az összes járási kerületben kiemelt rendőrségi ellenőrzéseket tartanak, amely során a Sopronhoz közeli Eisenstadt ( Kismarton ) városában és közvetlen …
Nem kevés pénzébe került egy Dél-burgenlandi férfinak, hogy szerelmi illetve egész pontosan szexuális kalandot keresett a magyar „hölgyek” köreiben, hiszen a olyan zsarolási ügybe keveredett, …
Három helyen is II. világháborús haditechnikai robbanóanyagot találtak a hétvégén a határ melletti Burgenland tartományban. Mind a három esetben civil állampolgárok figyeltek fel a gránátokra, …
Péntek hajnalban riasztották Rust és Mörbisch tűzoltóságát, hogy a települések közötti szőlőültetvények mellett szalmabálák gyulladtak ki, amelyek a területen a szomszédos szőlőkre is áterjednek. A hivatásos …
A burgenlandi rendőrség fogta el azt a magyar betörőbandát, aminek hat tagja Burgenlandban, Alsó-Ausztriában, Stájerországban és Karintiában fosztogatott, összesen 270 000 euró kárt okoztak. A …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.