
Miniszter tartott lakossági fórumot Sopronban
Néhány százan gyűltek össze a soproni Széchenyi téren, ahová egy hétköznap délután Lázár János építési és közlekedési miniszter hívott össze sajátos eseményt. Tizenhetedik alkalommal tartott …
Néhány százan gyűltek össze a soproni Széchenyi téren, ahová egy hétköznap délután Lázár János építési és közlekedési miniszter hívott össze sajátos eseményt. Tizenhetedik alkalommal tartott …
Az elmúlt fél évben lezárult a Fertő tavi fejlesztés társadalmi egyeztetése, amelynek eredményeként megszületett egy, a helyi közösségek véleményére épülő fejlesztési koncepció – közölte dr. …
A Magyar Közlöny mellékletében jelent meg 2025. május 30-án az a módosítás, melyet maga Lázár János építési és közlekedési minszer írt alá. A miniszteri biztos …
Mérföldkőhöz érkezett a Fertő tavi beruházás, átadták az első elkészült fejlesztési részt, az északi kikötőt. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósult kikötő átadásán Ágh …
Dr. Barcza Attila a Fertő-part fejlesztéséért felelős miniszeri biztos valamint Sopron és térségének országgyűlési képviselője örömmel számolt be arról, hogy napokon belül ismét látogatható a …
Közel 250 millió forintos támogatásból valósította meg az „Ép testben ép lélek – Egészségház” projektet Ágfalva önkormányzata, amely még 2022 végén nyert forrást a fejlesztésre. …
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd …
Elindult az óvodafejlesztés Sopronkövesden, a Nefejelcs Óvodát érintő munkálatokról tartottak sajtótájékoztatót február első napjaiban a település és a térség képviselői. Nyertes pályázattal segítségével indulhatott el …
Három évig tartó munkálatokat követően december 14-től újra kitárult a Széchenyi-kastély kapuja Nagycenken. A hűség napjára időzített átadón bemutatták a több mint 3,2 milliárd forintból …
A Téry Ödön Nemzeti Turistaház -fejlesztési programban került felújításra a Muck Endre turistaház a Soproni Parkerdőben, melynek ünnepélyes átadás szerdán délután tartották. A fejlesztési program …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS