Decemberben készül el az elkerülő út újjáépítése
Folyik a munka a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom között a 84-es főút belterületi szakaszán. A régi elkerülő megújítása annak a 6 milliárd forintos …
Folyik a munka a nyugati városkapu és a virágvölgyi körforgalom között a 84-es főút belterületi szakaszán. A régi elkerülő megújítása annak a 6 milliárd forintos …
„A kivitelező tájékoztatja Önöket, hogy 2025. október 27-én (hétfő) 9.00 órától a Lackner Krisóf utca irányából a 84 sz. főút csak Ausztria irányába járható. Ausztria …
Az M85-ös után jön a 84-es főút négysávosítása a Balatonig, a települések elkerülésével – hangzott el a nagyívű bejelentés a soproni Lázárinfón hatalmas taps kíséretében. …
Megkezdődött az elkerülő út burkolatának felújítása, az állami kezelésű útszakasz fejlesztését dr. Farkas Ciprián soproni polgármester és Lázár János építési és közlekedési miniszter jelentette be …
A soproni elkerülő út, azaz a 84-es főút városon áthaladó belterületi szakasza megújul – írtuk nemrégiben a munkaterület átadása kapcsán. Október másodikától forgalomkorlátozással járó munkavégzés …
A soproni és balatoni térséget összekötő 84-es főút jövője is szóba került a múlt heti keszthelyi Lázárinfón, ahol rendezvény névadóját, Lázár János építési és közlekedési …
Két személyautó és egy furgon karambolozott Sopronkövesd és Lövő között a 84-es főút 99-es kilométernél szeptember 13-án pénteken 9:30 magasságában. A balesethez a sopronkövesdi katasztrófavédelmi …
Autóra dőlt egy fa a 84-es főúton, Újkér és Nemeskér között hétfőn, a jármű utasa meghalt – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. …
Halálos kimenetelű közlekedési balesetről számol be a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az elsődleges adatok szerint 2023. március 24-én 22 óra 30 perc körül, a 84-es számú …
Az M85-ös autóút Sorpon-kelet csomópont kiépítése kapcsán a 84-es főút egy szakaszát is új nyomvonalra terelték, hogy a szennyvíztisztító telep és az egykori Lila tehén …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS