Soproni Kosárlabda Akadémia – U14: Szépen csillog a bronzérem

Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U14-es bronzérmes csapata.

Bronzérmet szerzett az országos bajnokságon a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U14-es A csapata. A bronzmérkőzésen a Rátgéber Akadémiát legyőzve bizonyították: ha fejben rendben vannak, a többit a szív hozza.

Motiváltan, fegyelmezetten és hatalmas győzni akarással indult a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U14-es A csapata az országos bajnokság elődöntőjére, s bár van még, amit meg kell tanulniuk a srácoknak, a legjobb úton járnak. Megtapasztalták a győzelem édes ízét, a vereség pedig csak erősebbé és tapasztaltabbá tette őket. Bali Ádám vezetőedzőt kértük egy rövid értékelésre.

– Úgy indultunk Budapestre, hogy a csapat minden tagja nagyon akarta a győzelmet. A nagykőrösi Pityke KSE volt az első ellenfelünk, a soproni fiúk okosan, a megbeszéltek szerint játszottak, mindenki hozzáadta a tudását a meccshez. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Két nappal később a bajnokságban veretlen Vasas ellen álltunk fel. Tudtuk, hogy erős csapat, de arra a letámadásra, amivel kezdtek, a srácaim nem voltak felkészülve. Pillanatok alatt elhúzott a Vasas, egy kicsit lebénultunk. Bár  összeszedtük magunkat és a második félidőben már szinte egyenrangú játékot tudtunk játszani, de  azt a hatalmas előnyt – akkor sem, ha volt megnyert negyedünk is -, már nem tudtuk lefaragni. Utólag azt mondom, ebből sokat tudunk tanulni, főleg a védekezésen kell javítanunk – emlékszik vissza a sportiskola nagy családjában mindenki számára hol idegtépő, hol felemelően izgalmas órákra Bali Ádám. Másodedzőjével, Bali Ákossal és az akadémia vezetésével együtt felejthetetlen perceket őriznek ezekről a mérkőzésekről…

Ilyen előzmények után kellett pályára lépni a Rátgéber Akadémia csapata ellen.

– Lélektanilag volt nagyon nehéz a Vasas után összeszedni magunkat. A kezdeti bizonytalanságot ki is használták a pécsiek, de aztán csodálatosan összeszedte magát a soproni csapat. Fejben rendeztük a dolgokat, ezek után a szív már vitte előre a fiúkat. Tizenhat pontos hátrányból tudtak fordítani, óriásit hajtottak, igazi csapatként kosaraztak, büszke voltam rájuk. Megérdemelték a győzelmet, megérdemelték a bronzérmet! Az U 14-es korosztályban a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia csapata a harmadik legjobb az országban! Jó érzés… És lehet még fokozni – zárta értékelését Bali Ádám.

– Növeli az eredmény súlyát, hogy fiatal edzőkkel érte el a csapat, akiknek lelkesedése sokat számít a kiélezett helyzetekben is. Büszkék vagyunk a bronzérmeseinkre, nagyon jól helyt álltak. És büszkék vagyunk a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia teljes stábjára, hiszen az eredményben mindenkinek a munkája benne van – tette hozzá Horváth József szakmai igazgató.