Soproni járás: újra házhoz megy a kormányablakbusszal az ügyintézés!

Fotó forrása: kormanyhivatal.hu/hu/gyor-moson-sopron

Újra útnak indult megyében a kormányablak szolgáltatásait mobilizáló kisbusz, mely a kisebb településeket kapcsolja be az okmányirodai ügyintézésbe. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetének híradása szerint a beoltottak számának emelkedésével, illetve a járványügyi helyzet fokozatos javulásával egyidejűleg ismét kitelepül az ügyfélszolgálat. Május második hetében hétfőtől szombatig a Pannonhalmi és a Soproni járásban, összesen 11 településen áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

A mobil ügyfélszolgálaton elsősorban a személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel, valamint az ügyfélkapu regisztrációjával kapcsolatos ügyeiket intézhetik a polgárok.

Összességében 2500 féle ügykörben kezdeményezhetnek ügyintézést, illetve kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők a mobil kormányablakban.

A kormányablakbusz folyamatosan aktualizált menetrendjével kapcsolatos további tudnivalók, részletek ide kattintva érhetők el.

Ezen a héten az alábbi beosztás szerint vehető igénybe a szolgálatatás:

  • Ágfalva: 2021. május 12. (szerda) 09.00-11.00 Daágh utca (Az utca előtti téren)
  • Fertőrákos: 2021. május 12. (szerda) 12.45-14.45 Orvosi Rendelő – Fő utca 102.
  • Hegykő: 2021. május 13. (csütörtök) 08.45-11.00 Szent Mihály utca 26. (Tornacsarnok melletti terület)
  • Pereszteg: 2021. május 13. (csütörtök) 12.30-14.45 Postahivatal – Ady Endre utca 1.
  • Petőháza: 2021. május 14. (péntek) 13.00-15.00 Kinizsi Pál utca 51. (Könyvtárnál)
  • Sarród: 2021. május 14. (péntek) 09.00-11.30Petőfi tér (Bolt melletti terület)
  • Sopronkövesd: 2021. május 15. (szombat) 09.00-12.00 Piactér – Kossuth Lajos utca 77.