Sopronban is csatlakoztak, terített asztal várta a rászorulókat az országos szeretetvendégség alkalmával

A SOSZI Kossuth Lajos utcai intézménye / Kép forrása: Google Maps

A Győri Egyházmegyei Karitász területén három helyszínen tartottak az országos szeretetvendégség keretében, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt kulturális műsorral egybekötött ételosztást. Sopronban a Kossuth Lajos utcában fogadták a segítők a rászorultakat, hiszen a Soproni Szociális Intézmény csatlakozott az önzetlen kezdeményezéshez.

A napokban tartják hazánkban a katolikus világ egyik legnagyobb rendezvényét, 1938 után másodszor rendezik Magyarországon a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Ebből a kitüntetett alkalomból a Katolikus Karitász országos szeretetvendégség keretében 40 helyszínen egyszerre vendégelte meg a rászorulókat. A kezdeményezés célját Jézus Krisztus szeretetének átadása adja, akinek a tápláló és gondoskodó isteni szeretetét kenyér formájában is megtapasztalták az írás tanúsága szerint.

A karitász Facebook-oldalának beszámolója szerint Sopronban harangszókor asztali áldást mondtak, miután mintegy száz rászorulóval együtt közös asztalhoz ültek a szervezők és együttműködők. A rendezők törekedtek arra, hogy a gyakran személytelenséget sugalló ételosztás helyett közös elmélyülésre és beszélgetésre is meghívják nélkülözőket. Ennek érdekében rövid elmélkedést és kulturális műsort hallhattak hátrányos helyzetű rászorulók, melyben közreműködtek a házigazda szervezetek képviselői, versmondók és zenészek, illetve helyi lelkipásztorok is.

A leghűségesebb városban a Soproni Szociális Intézmény részéről Magyarász Anita titkráságvezető és Joós Bernadett intézményvezető-helyettes köszöntötte a szeretetvendégségben résztvevőket, majd a Virágfüzér Lakóotthon tagjai adtak rövid műsort. Ezután Marics István, a soproni Szent Margit-egyházközség plébánosa szólt az egybegyűltekhez, és a közös imádság után soproni karitász-önkéntesek segítettek az ebéd lebonyolításában.

A beszámolóban úgy fogalmaznak, a szívélyes hangulatban lezajlott szeretetvendégség közelebb hozta egymáshoz segítőt és segítettet, önkéntest és rászorulót. Megérlelte az elhatározásukat, hogy a jövőben több hasonló rendezvényt szervezzenek.

 

 

Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász Facebook-oldal
Nyitókép illusztráció!