Sopron Basket: Brittney távozik, Vonnie viszont érkezik!

Turner "Vonnie" Yvonne nagy kedvenc Sopronban. / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum - 2019

Fegyelmi okok miatt a Sopron Basket kosárlabdacsapata azonnali hatállyal felbontotta amerikai sztárjátékosa, Brittney Sykes szerződését. A szurkolóknak azonban egy remek hírrel is szolgál az Euroliga győztes együttes, hiszen visszatér a Leghűségesebb Város csapatába a közönségkedvenc Turner “Vonnie” Yvonne, aki 2016-tól 2019-ig erősítette a csapatot. 

 

Az idén Euroliga-győztes, magyar bajnok együttes hivatalos oldalának keddi közleménye szerint azután köszöntek el a szeptemberben érkezett játékostól, hogy nem jelent meg egy edzésen, ami nem először fordult elő, a legutóbbi esetnél viszont meg sem tudta indokolni távollétét.

“Brittney Sykes, itt tartózkodása rendkívül rövid ideje alatt, immár másodszor, súlyosan megszegte a közöttünk fennálló szerződést azzal, hogy a megadott határidőre nem érkezett meg, az edzésmunkába nem kapcsolódott be”- idézte Török Zoltánt, a soproniak ügyvezető-igazgatóját a klub hivatalos oldala.

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy az előző évadban az ausztrál profi bajnokság (WNBL) legjobb védőjének megválasztott 28 éves kosárlabdázó rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkezik és hosszútávon megoldást jelenthetett volna a csapatnak hátvédként, de nem tudnak szemet hunyni fegyelmezetlensége fölött.

“Ezúttal a játékos semmilyen elfogadható magyarázattal nem tudott szolgálni arra a kérdésre, hogy miért van távol. Ügynökével történt egyeztetés után, maga az ügynök sem tudta rábeszélni, hogy azonnali hatállyal szüntesse be szerződésszegő magatartását és térjen vissza Sopronba” – olvasható a Sopron Basket oldalán.

 

********

 

A magyar állampolgársággal is rendelkező Turner Yvonne viszont visszatér az Euroliga-győztes kosárlabdacsapathoz!

A klub honlapján Török Zoltán közölte, az anyagi helyzetük tekintetében nem szerencsés új játékost igazolni, hiszen az energiaárak növekedése és a valutában fizetett játékosok bérének drágulása nem indokolja a kiadások növelését.

“Hosszas dilemma után mégis azt a döntést hoztam, hogy belevágunk, és vállaljuk a rizikót. A játékunk stabilizálása érdekében igazoljuk le a Polkowicétől a magyar válogatottban is megfordult Vonnie-t. A játéka jelentősen átalakult, mióta nálunk játszott, ám rutinja és a klub iránti elkötelezettsége révén segíthet nekünk” – fejtette ki Török Zoltán, hozzátéve, a személyes okokból távolmaradó, szintén honosított Vandersloot Courtney szerződését szüneteltetik, de nem bontják fel.   

A 35 éves Turner 2016-tól 2019-ig erősítette a Sopront, tagja volt a 2018-ban Euroliga-döntős, majd a 2019-ben Euroliga-negyedik együttesnek, és 50 nemzetközi mérkőzésen lépett pályára. Később az orosz Orenburgban, a francia Carolo Basketben és legutóbb a lengyel Polkowicében szerepelt.

 

 

via MTI