SC Sopron: Döntetlen a felkészülési meccsen

Fotó: SC Sopron / Tóth Péter - petix.hu

Hamarosan startol a labdarúgó NB III., és az SC Sopron is javában készül a rajtra. Ennek a felkészülésnek fontos állomásai azok az edzőmérkőzések, amelyeket a csapat játszik, hiszen egyfajta visszaigazolást is ad a szakembereknek arra, hogy hol van még csiszolni való a játékban. 

Szerdán az SVSE Sporttelepen fogadta a BLSZ I. osztályban szereplő THSE-Szabadkikötő gárdáját a soproni csapat, amely mérkőzés végül döntetlen eredményt hozott. Bücs Zsolt csapatában még több beteg illetve sérült is van, azonban ez így jó alkalom volt arra, hogy a saját nevelésű fiatalok nagyobb számban helyet kapjanak a csapatban illetve azok is, akik még az átigazolási szezon vége előtt próbajátékon szerepelnek a piros-fehéreknél. A mérkőzésen első 20-25 perce igazán jó iramot és soproni fölényt hozott, majd egy kicsit “leült” a meccs és jellemzően a mezőnyben folyt a játék, a kapuk komolyabb veszélyeztetése nélkül. Az összecsapás végéig az iram különösebben nem változott, bár a második félidőben azért már több helyzetet is fel lehetett jegyezni mind a két csapatnál, amely meccs végül 2-2-es végeredménnyel zárult.

 

Felkészülési mérkőzés

SC Sopron – THSE Szabadkikötő 2-2 (1-1)

Sopron, SVSE Sporttelep (műfüves pálya)

2022.02.03.

Soproni gólszerzők: Kovács Ottó, Bokán Zsolt 

 

A soproni csapat a felkészülés jegyében az utolsó edzőmérkőzését szombaton játssza a Soproni Városi Stadionban, ahol az ETO Akadémia csapatát fogadják Baranyai Norberték.