SC. SOPRON: A labdarúgás mellett a közösségépítésre és a prevencióra is figyelmet fordítanak!

Sopron legnagyobb labdarúgó utánpótlásnevelő egyesületénél a szakmai képzés mellett nagy figyelmet fordítanak a közösségi életre is valamint olyan lehetőségeket is biztosítanak a labdarúgópalántáknak, amelyek felhívják a figyelmüket az élet más területén rájuk leselkedő veszélyforrásokra is.  Ez utóbbi jegyében 2018.12.05-én az SC. Sopron vezetése közel 70 fő  fiatal labdarúgóval látogatott el szervezetten a Soproni Rendőrkapitányság Drogprevenciós előadására, amely az mellett hogy hasznos volt igazán tartalmas és tanulságos is. Az egy órás előadás során Kovács László alezredes hívta fel a figyelmét a labdarúgóknak a fiatalkorban előforduló veszélyekre, amelyek során kitértek az esetleges iskolai bántalmazásokra és az előforduló erőszakos cselekmények jelenlétére illetve azok megelőzésére, kezelésére vagy éppen súlyos következményeire. Kiemelt figyelmet fordítottak a videóvetítéssel egybekötött prevenciós előadáson a napjainkban sajnos egyre gyakoribb drogfogyasztás következményeire is,  amely során egy elrettentő példán keresztül mutatták be nekik a droghasználat életveszélyes hatásait.