Pozsonyi út: Tájékoztatás forgalmi rend változásról és útfelújításról

Illusztráció / Kép forrása: DS Konzorcium

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út és a soproni Mély út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy az eredeti ütemtervnek és a városnak tett ígéretnek megfelelően a konzorcium időben befejezte a Pozsonyi úton a Mély úti csomópont kialakítását. Ennek megfelelően még az ünnepi hétvége előtt újra megnyílik a kétirányú forgalom az eddig egyirányúsított szakaszon. Mindazonáltal a DS Konzorcium teljesíteni fogja Sopron Megyei Jogú Város vezetésének kiegészítő műszaki igényét, így a Széleskúti utca és a Nezsideri utca között további mintegy 120 méteres szakaszon is felújítja a Pozsonyi út burkolatát és szegélyét. Ezért a hosszú hétvége után, november 2-től mindössze 8 napig, november 10-ig újra forgalomterelés lesz ezen a részen. A konzorcium a burkolatfelújítást az aszfalt marásával és a régi szegély eltávolításával már megkezdte, de ettől függetlenül az út péntektől keddig mindkét irányban használható lesz. A kivitelező ezzel is igyekszik a hétvégi temetőlátogatás zavartalanságát elősegíteni.  
 
A biztonságos közlekedés érdekében kérjük fokozott figyelemmel vezessenek, szigorúan tartsák be a korlátozó jelzéseket és óvják az úton dolgozókat! A NIF Zrt. és a DS Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minden közlekedő megelégedésére egy kényelmesebb, szebb és biztonságosabb útszakaszt adjon át.  

Köszönjük a türelmet! – zárul a DS Konzorcium szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye.