Pater Noster művekkel koncertezik a soproni Fidelissima Vegyeskar

Mi Atyánk, Pater noster, Notre père, Vater unser. Vagy ahogy az angol mondja: The Lord’s Prayer – avagy az úr imádsága.

„A minden keresztény felekezet által ismert imádság köré építettük a Fidelissima Vegyeskarral november 19-én esedékes koncertünket, hiszen ennek az imádságnak a mondanivalója örök, elnyűhetetlen. Elgondolkodtató.

Elgondolkodás, elmélyülés, esti merengés… imaóra.

Vesperás.

A különböző korokból, különböző nyelveken, különböző nemzetiségű szerzők tollából született imádságok társául épp ezért Mozart művét választottuk. A Vesperae Solennes de Confessore, vagyis az ünnepi vesperás a szentek tiszteletére egy hat tételből álló, zenekarra, kórusra és szólistákra írt darab az esti imaóra szövegeinek ünnepélyes, nagyszabású és derűs zenei megfogalmazása.

Koncertünk – imaóránk – két része két különböző karakterű, de a maga módján egyaránt színes világba viszi el a hallgatóságot. Ritkán hallható műveket mutatunk be a soproni evangélikus templomban, bízva abban, hogy repertoárunk mindenki számára adhat valamit.”

 

Szilágy Miklós

karnagy

 

Közreműködők:

Ducza Nóra magánénekesnő

A budapesti születésű énekes a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában érettségizett, ahol Adorján Ilonka volt a hangképző tanára, majd Bende Zsolt magántanítványaként tanult tovább. Tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakán, majd Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében. 2004-2006 között az Új Színház Stúdiójában tanult színészmesterséget, beszédtechnikát és színpadi mozgást. 2005-től magánének tanulmányait is folytatta, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Temesi Mária növendékeként. Diploma után felvételt nyert a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumba, ahol posztgraduális képzésen vett részt Laki Krisztina tanítványaként opera szakon, valamint Donald Sulzen „dal-osztályában”. Számos neves művész mesterkurzusán vett részt, többek között Walter C. Moore, Vashegyi György, Hamari Júlia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Sass Sylvia, Csengery Adrienne, Marton Éva, Ionel Pantea kurzusain. Számos verseny döntőse, illetve helyezettje volt, és több ösztöndíjat is elnyert az évek során. A Magyar Állami Operaházban 2007-ben debütált Barbarina (Figaro házassága) szerepében.

Kálnay Zsófia magánénekesnő

1986-ban született Budapesten. 7 éves korától tíz éven keresztül hegedült, énekléssel 18 évesen kezdett foglalkozni. Első tanárai Szilágyi Erzsébet, Vámossy Éva, F. Kármán Emese voltak. 2013-ban szerzett klasszikus énekesi diplomát Temesi Mária, Csengery Adrienne, Oberfrank Péter és Toronykőy Attila növendékeként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán. 2011-től a Szegedi Nemzeti Színház, 2014 óta a Magyar Állami Operaház szólistája. 2013-ban első helyezést ért el a Simándy József Énekversenyen BA kategóriában, emellett további öt rangos különdíjat is neki ítélt a zsűri (Pál Tamás vezetésével és a Szegedi Szimfonikusokkal: Verdi Requiem; Toronykőy Attila rendezésében Rossini: Hamupipőke; Kocsis Zoltánnal Strauss: Die Schweigsame Frau; DUNA TV különdíja; Debreceni Csokonai Színház különdíja). 2014-ben „Az évad ifjú énekese” kitüntetéssel jutalmazta a Szegedi Nemzeti Színház a Hamupipőkében nyújtott alakításáért. 2015-ben opera szakos hallgatóként vehette át a Szegedi Tudományegyetem Sófi József Ösztöndíját tanulmányai alatt elért szakmai sikereiért.

Szerekován János magánénekes

Erdélyben, Marosvásárhelyen született. Tanulmányait szülővárosában kezdte hegedű szakon, majd kis kitérő után elvégezte az ének szakot, előadóművész diplomát szerezve. Budapesten Keönch Boldizsárnál, a Zeneakadémia egyetemi docensénél folytatta énektanulmányait. 2007-ben részt vett Thomas Houser, a New York-i Metropolitan Opera énekmesterének mesterkurzusán. 1998-tól a marosvásárhelyi Filharmónia Énekkarának művésze, ahol szóló pályafutása Mozart Requiemjével vette kezdetét. 2001-től a Magyar Rádió Énekkarában énekel, ahol rövid időn belül szintén egyéni feladatokkal bízzák meg. Lajtha- és Nívódíjas énekkari művész. 2014-ben megkapja a Simándy József-emlékplakettet a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként. A Magyar Állami Operaházban 2003-ban debütál Rossini Alkalom szüli a tolvajt című operájának főszerepében. Vendégművészként fellépett a debreceni Csokonai Színház, a Pécsi Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház előadásaiban. Széles oratóriumrepertoárjával országszerte és külföldön is számos kiváló zenekarral koncertezik. Több nemzeti és nemzetközi versenyen vett részt, a brassói énekverseny első díjazottja.

Csölley Martin énekes

Idén tavasszal végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA oratórium- és dalének szakán, Halmai Katalin és Alszászy Gábor tanítványaként. Egyetemi évei alatt számos koncerten lépett fel, többek között a Lutheránia zenekarral Dr. Kamp Salamon vezényletével (Bach kantáták basszus szólói) és a Zeneakadémia Kurtág 95 – Szőllőssy 100 koncertjén (Szőllősy András: Nyugtalan ősz). Operaénekesként fellépett Mozart A varázsfuvola című operájában (Sprecher, Medveczky Ádám vezényletével), valamint Rossini A sevillai borbély című operájában (Don Basilio), s az Örkény Színház Lót – Szodomában kövérebb a fű című előadásában (rend.: Kovalik Balázs) is énekelt. 2021-ben fellépett a Liszt Ferenc Társaság Camille Saint-Saëns halálának centenáriuma alkalmából megrendezett hangversenyén.

Győri Egyetemi Zenekar

A zenekar a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének hallgatóiból alakult. Célja a zenei élmény nyújtása mellett a szimfonikus zenekarban való tapasztalatszerzés, illetve a repertoár megismerése.

Az együttes fellépett már több fontosabb helyszínen (Németország, Budapest – Zeneakadémia, Budapest – Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), készített több lemezfelvételt (Händel, Bach, Koloss művek) és igen széles zenei anyagot játszik (Telemanntól Kocsák Tiborig). Említésre érdemes Orff: Carmina Burana című művének előadása, vagy Járdányi Pál és Szervánszky Endre egy-egy művének megszólaltatása.

Koncertmester: Lázók Richárd

Művészeti vezető: Baranyai István hegedűművész

Az együtteshez kisegítőként csatlakozik még még négy fúvós és egy ütős Kőszeg Város Fúvószenekarából, valamint Schárfy Zoltánné Halmos Erika.