Orbán Viktor a közrádióban fejtette ki gondolatait

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2022. július 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor elmondta, hogy Európában háborús árak vannak és senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen egy konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, azaz belépünk a háborúk korába. Megjegyezte, ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, kiélezetten az európai gazdaságban, amelynek része az energiaárak emelése. Szerinte mostantól harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

A kormányfő két nagy csatát említett, amelyek egyik frontjába az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem van napirenden, de lesz majd egy harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép. Orbán Viktor azt mondta,  Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája az becsülje meg és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.

A katával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a cégekkel van inkább baj, akik arra akarták rávenni az alkalmazottaikat, hogy menjenek át katába, amit ugyan korábban még elbírt a gazdaság, de most háborús helyzet van, így muszáj hozzányúlni ennek az adónemnek a újratervezéséhez. Eddig 450 ezer katás közül 300 ezer egy cégnek számláz, tehát valójában színlelt számlázásról van szó, amit nem bír el a jelenlegi gazdasági helyzet, elsősorban a nyugdíjrendszer miatt.

Rámutatott arra, hogy az ország 50-150 ezer katást elbír, de 450 ezret nem. A kata kiskapukat bezárták és nem is nyitják újra. Vannak egyéb opciók, mint az általányadó, a kiva, az ekho, vagy lehet válni egyéni vállalkozóvá vagy vissza lehet menni munkavállalónak is. Ezek a változások szeptember elsején hatályba lépnek, és szeptember 25-ig tudnak nyilatkozni az érintettek arról, hogy melyik adónemet választják. Arra kérte az embereket, hogy értsék meg, hogy mi történik, hiszen  háborús helyzetben meg kell védeni a munkahelyeket, ezért egységre és békére van szükség!

Orbán Viktor bírálta a baloldali ellenzéket, úgy értékelt, hogy a választási kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Emlékeztetett, hogy a baloldal  a választást elvesztette és eddig csendben ültek, most azonban, hogy itt az első olyan intézkedés, amelynek vannak olyan érintettjei akiknek ez fáj, akik ellenzik ezeket a kormánydöntéseket, a baloldal meglovagolja a felháborodásukat.  Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert politikai hasznot akar ebből húzni. Hangsúlyozta, hogy ő személy szerint  ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás lenne a megoldás.

Ezért arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, hogy értsék meg azt, ami most történik és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni.

 

 

via cyberpress.hu & MTI