Nyáresti mozi a soproni Jereván lakótelepen

2021. augusztus 7-én, szombaton 20.30 órakor szabadtéri mozielőadásra várják az érdeklődőket a Jereván lakótelep szolgáltatóháza belső udvarára.

A Made in Hungária, közkedvelt, immár klasszikusnak számító zenés-táncos magyar filmet vetítik a közönségnek a könnyed nyáresti programnak ígérkező közösségi eseményen – mondta el Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke.

 

Az önkormányzati képviselő hozzátette: köszönet jár mindenkinek, aki a küzdelmekkel teli járványidőszakban a közösség szolgálatában helytállt, és mindazoknak is, aki kellő felelősséget tanúsítottak a járvány leküzdésében. Ez tette lehetővé, hogy fokozatosan újjáinduljanak a közkedvelt közösségi események a Jereván lakótelep közterein. Az ingyenes nyáresti mozielőadást – amely a Pro Kultúra Sopron közreműködésével valósulhat meg – kedvező időjárás esetén tartják meg, és továbbra is kérik a felelősségteljes távolságtartást a közönségtől.