Nem adták meg az elsőbbséget a 85-ösön elhunyt motorosnak

Két jármű ütközött a 85-ös főúton 2021. október 3-án, a motoros életét vesztette a balesetben / Forrás: police.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 85-ös számú főút 58. kilométerszelvényében, Fertőszentmiklós térségében, 2021. október 3-án 14 óra 18 perckor.

Egy 44 éves férfi közlekedett személygépkocsival Pereszteg felől, Fertőszentmiklós irányába. Haladása során a 85-ös számú főútról, a fertőszentmiklósi Soproni útra – balra – kanyarodott,

a manőver során azonban nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező, Sopron irányába közlekedő motorkerékpárnak.

A két jármű összeütközött a 45 éves motoros a jobb oldali vízelvezető árokba csapódott, amelynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A személygépkocsi vezetője megsérült, őt a mentők kórházba vitték – közölte a police.hu portál a baleset részleteit.

Két jármű ütközött a 85-ös főúton 2021. október 3-án, a motoros életét vesztette a balesetben / Forrás: police.hu

Az elmúlt napokban a megye útjain több karambol is történt, melyben motorosok voltak érintettek. A további balesetek elkerülésének érdekében, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja a motorosok figyelmébe:

– Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani. A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.

– Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Fontos, hogy motorozás közben mindig megfelelő védőfelszerelést kell viselni. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.

– Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

…hogy mindenki hazaérjen!