NB III.: Új játékosok érkeztek az SC Sopron fedélzetére

A 2020/21-es szezon NB III-as Nyugati csoportjában az újonc SC Sopron igazán remek évet zárt, hiszen a 20 csapatos bajnokságban a tabella hatodik helyén zárt a szoros mezőnyben, mindössze 10 ponttal lemaradva az dobogó harmadik fokáról. Nem titok, hogy az igazán szép teljesítmény mögött rengeteg munka volt és talán nem tévedünk nagyot ha azt mondjuk, hogy nagy szerepet játszhatott az is, hogy igazi közösséget alkottak a srácok és nem csak a városért, a klubért, a szurkolókért, hanem egymásért is küzdöttek. 

Persze siker ide vagy oda, a sportélet és főként a labdarúgás velejárója, hogy szezononként cserélődnek az adott kluboknál a játékoskeretek, ahogy például hazánkban jellemzően az edzők is jönnek-mennek. A frissítés persze nem is árt, hiszen ha jól sikerül meríteni a mezőnyből, sok esetben nagyobbat profitálhat az adott klub mint amekkora a vesztesége, de ennek igazolása mindig csak az új szezonban derül ki. Korábban már beszámoltunk arról, hogy az SC Sopron kispadján is változást jelentettek be, most azonban a klub közzétette azt is,  hogy már megegyezett öt új játékossal, akik a következő szezonban a piros-fehéreket erősítik.

Érkezők: ( A fotón balról-jobbra ): ifj. Bokán Zsolt (Csorna SE), Sipos Bence (Ausztria), Holpár Péter ( SC Sopron ügyvezető igazgató )  Horváth Brúnó (Pápa), Koronczai Benjámin (Pápa), Csomós Dominik (Kozármisleny)

Az egyesület a közösségi oldalán közölte a távozók névsorát is, hozzátéve és megköszönve nekik azt, hogy a tavalyi szezonban segítették a csapatot a szép eredmény elérésében.

Távozók:

Rátkai Zsolt, Galambos Dániel, Keresztes Krisztián, Kocsis Ármin, Purt Patrik.

A csapat már megkezdte a felkészülést Németh Norbert vezetőedző és Végh Tibor szakmai igazgató vezetésével és információink szerint a bajnokság kezdete előtt 4-5 edzőmérkőzést is fog játszani.