Megtörtént a második áttörés, az M85 alagútpárjaiban befejeződött a fejtés

Fotó: Barcza Attila Facebook-oldala

Több mint másfél éves munka után csütörtökön az M85-ös autóút Bécsi-dombi alagútpárjának északi járatában is befejeződött a fejtés Sopronnál, a déli járat elkészülte után mintegy fél évvel – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint a Bécsi-domb alatt átvezető 780 méter hosszú alagútpárt az M85-ös autóút Fertőrákos csomópont és az országhatár közötti szakaszának részeként, a 90. kilométernél alakították ki. Az alagút bányászati technológiával, alagutas kotró alkalmazásával épült, 24 órás munkavégzéssel.

Ismertették: a munkálatok 2020 novemberében indultak a déli alagút fejtésével, amelyben naponta átlagosan 1,3 métert haladtak előre. Az északi járatban 2021 májusában indították a munkálatokat, ott a keményebb kőzetek miatt az előrehaladás mértéke naponta átlagosan egy méter volt.

Az északi alagútnál tavaly augusztus 6-án elkezdődött a nyugati portál irányából is az alagútfejtés, így onnantól a járat mindkét vége felől folytak a fejtési munkálatok. Az északi alagút áttörése a nyugati oldal 595-ös méternél lévő alagútszelvényében történt meg, ezzel az alagútpár fejtése véget ért.

Fotó: Barcza Attila Facebook-oldala

A fontos mérföldkő elérését február 9-én délelőttre időzítették, a lyukasztást a kivitelezésben résztvevő szakemberek a sajtó képviselői előtt végezték el. Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője a helyszínen elmondta, az M85-ös út Sopron jövőjébe vezet, a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá válik valamint új gazdasági lehetőségek is nyílnak ezáltal. Hozzátette, ezt a fejlesztés sokszor és sokan megígérték már, de a nemzeti kormány az, mely a nehézségek ellenére is megvalósítja. A parlamenti képviselő köszönetét fejezte ki a kivitelezésben résztvevők munkájáért, majd megjegyezte: a munka folytatódik, a határig meg sem állnak.

A folytatásban több technológiai fázisban építik meg a 35 centiméter vastagságú végleges vasbeton szerkezetet. A szakaszt várhatóan jövő év végén helyezik forgalomba.

A kivitelezés értéke nettó 47,7 milliárd forint, az építést az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra – Raab Kft. és Pannon-Doprastav Kft.) végzi. Az M85 autóút építéséről szóló beszámolóink ide kattintva érhetők el.

Fotó: Barcza Attila Facebook-oldala