Megjött a hiánypótló szakmai lap! Üdv lokál Sopron!

Ha eddig nem tudtad, mi hiányzik a városi médiából, akkor most eláruljuk teljes lett a paletta végre! Itt van!  Megjött!  Már a postaládákba terjesztik az ingyenes lokál Extra című hetilapot, amiben bizony négy három oldal helyi hírt is tartalmaz. Jól van, még nem teljesen friss így október közepén, mert az aktuális példány egy hónappal ezelőtti hírt is tartalmaz, mint például a  tűzoltóság helyi ünnepe, ami szeptember közepén volt. Jól van sebaj, majd kialakul, mi szurkolunk!

lokal-3
Soproni hírek !

Azonban itt a nyugati határszélen elég kényesek vagyunk a helyi dolgokra és büszkék is a történelmi épületeinkre, városunkra. Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk a szerkesztőség felé, ha már lokál a lap neve ugye, hogy ha valahogy megoldható lenne az, hogy a címlap felett, a soproniaktól ne jellemző (?) szegedi épület fotókat várjanak, hanem inkább helyit, azzal helyretennék a lelki békénket! Köszönet érte!

lokal
Egyébként szép kihívás itt szegedi épületeket fotózni valljuk be …

 

Kicsit túllépve a helyi oldalakon ( ami jobb is lesz szerintünk )  összességében egyébként jó kis újság ez, van benne kiemelt aktuális hír, sport, bulvár, képregény (imádjuk), keresztrejtvény, horoszkóp, recept … Tényleg jópofa kis újság és végre normál méretű, nem az a PRAVDA nagyságú krumplipucolós alátét jellegű.

lokal-2
Jó és akár autóbuszon is kényelmesen lapozható méret!

Ha esetleg még nem kaptad meg az aktuális számot, ide kattintva könnyedén elérheted az internetes pdf formátumut! De ha látni szeretnéd milyen is a print változat, megmutatjuk ebben a kis videóban:

Lokál Extra – Sopron

 

Üdv a leghűségesebb városban lokál, hazaértél, mert itt tényleg él a lokálpatriotizmus!

cyberpress.hu