Megáll a víz az úton, és járda sincs az Ipar körút egyik szakaszán

Eső utáni óriás pocsolya az Ipar körút és a Lófuttató utcák kereszteződésénél / Fotó: Olvasó, köszönjük!

Nem kell ahhoz nagyobb özönvíz, vagy vihar, hogy hosszan elterülő pocsolyákban álljon meg a víz a soproni Ipar körút északnyugati felében, a Lófuttató utcai kereszteződésnél. Olvasónk egy november eleji történetet osztott meg velünk, amely rávilágít a problémára.

“Ma reggel a kis eső utána ismét megállt a víz az Ipar körút és a Lófuttató sarkán. Ez évek óta így van.” kezdte levelét szemfüles olvasónk, aki fotót is mellékelt az anomáliáról. Rávilágít arra is, hogy nagyon sokan járnak ezen az útvonalon dolgozni, reggel, délután és este is. Ki-ki gyalog, biciklivel vagy kocsival, előbbieknek kissé körülményesebb a helyzete. Az utca enyhe lejtése pont itt ér véget, s az úttest dőlése sem véletlen, hiszen a zárt csapadékvíz elevező rendszernek itt van a víznyelő rácsa. Noha a hirtelen jött özönvízzel egyetlen vízelvezető sem veszi fel tökéletesen a harcot, az ominózus helyen mégis indokolatlanul sokáig kitartanak a tócsák.

Könnyen lehet, hogy csak az akna dugult el, így némi gondos odafigyeléssel és karbantartással orvosolhatóvá válik a probléma, azonban mindaddig kellemetlen marad a szakasz megközelítése.

Mindezek mellett vitathatatlanul jó eredmény, hogy az Ipar körút egy egészen hosszú szakszán új aszfaltburkolatot építettek a közelmúltban. A helyi üzemekhez és a gyárakhoz menetrend szerinti autóbusszal is el lehet jutni, azonban talán nem lenne hiábavaló felvetése a városhoz közelebb eső szakaszon egy aprócska járda kiépítése is.