Március elején ismét rally futam lesz Sopron közvetlen közelében!

Rally verseny köszönti a tavasz első napjait Burgenlandban, a Blaufränkisch Rallye osztrák futamon négy pályán nyolc gyorsasági szakasz vár az indulókra. A borvidék szőlői közt kanyargó rally a versenyautók szerelmeseinek is kedvez, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan a nap végén a paddock szabadon látogatható. A 2023. március 3-4. között megrendezésre kerülő futam már a negyedik lesz, de az első, melynek nem Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) ad otthont.

Ezúttal Neckenmarkt (Sopronnyék), Haschendorf (Hasfalva) és Ritzing (Récény) változatos burkolattal ellátott útjain fog zajlani a verseny, a rally központját a sopronnyéki Gasthof zur Traube fogadó vállalta magára.

A historic rally betétfutamon várhatóan tíz klasszikus rallyautó indulhat majd el, ezeket a rendezvényközpontban, március 3-án pénteken felszentelik, így itt lehetőség nyílik azok megtekintésére, fotózására is.

A március 4-i szombati gyorsasági versenyek 8:15 és 15:10 között indulnak, különböző szakaszokon a három szomszédos település egy-egy kijelölt útvonalán. 

A versenyre való nevezés február 15-án lezárult, minden bizonnyal idén is több magyar pilótának szurkolhatunk majd, de az induló versenyzők nevét később teszik közzé, Szintén nem elérhető még a versenytérkép sem, de egy biztos, a soproni érdeklődőknek nem kell messzire utazniuk ha rally versenyt akarnak nézni március első hétvégéjén.

Időterv elérhető a linkre kattintva: blaufraenkischlandrallye.at/2023/zeitplan.html

 

További részletek a szervező Blaufränkisch Rallye oldalán érhető el.

Fotó: cyberpress.hu archívum / 2020