Magyarország és Ausztria erős emberinek versenyét tartották a soproni AlphaParkban

Fotó: cyberpress.hu

Magyarország legerősebb embere cím birtokosa, az aktív versenyzéstől mára már orvosai tanácsára visszavonult Fekete László erősportoló főszervezői munkájának nyomán június 10-én szombaton délután a soproni AlphaPark területén rendezték meg a Nemzetközi Erős Emberek Versenyét.

A legendás sportoló olyan versenyszámokra hívta össze a két szomszédos ország öt-öt versenyzőjét, mint kőgolyók, sziklák és hárommázsás súlyok cipelése, valamint 550 kilogrammos gumiköpeny-forgatás, vagy lakóautó húzás. A klasszikus időket felidézve 1993-ban volt hasonló rendezvény városunkban, Fekete Laci emlékei szerint 5-6 ezres nézőszámmal. Tény és való, hogy három évtized alatt sokat változott a világ, azonban ezúttal is sokan voltak kíváncsiak a soproni versenynapra, a bevásárlóközpont korlátján minden irányból csüngött a nézősereg.

Fotó: cyberpress.hu

Akiket pedig a naturál erős emberek nem vonzanak, azok a VPT Caravan kiállított lakóautóit és kerékpárkájait próbálhatták ki, vagy raliautót csodálhattak meg testközelből. A versenyszámok között a Dirty Dance Sopron formáció táncosai szórakoztatták a közönséget. A rendezvényen jelen volt dr. Farkas Ciprián polgármester, és Csiszár Szabolcs alpolgármester is.

Fotó: cyberpress.hu
Fotó: cyberpress.hu