Letették a Soproni Darazsak új kampuszának alapkövét!

Látványterv / Forrás: sopronidarazsak.hu
Látványterv / Forrás: sopronidarazsak.hu

Hatalmas tervek valósulnak meg a soproni Paprét keleti oldalán fekvő ingatlan hasznosításával, sportcélú beruházásként újul meg a korábban elhanyagolt műemléki épület. Közel 4000 négyzetméteren hozzák létre a Soproni Darazsak Sportakadémia Kampuszát, melynek alapkövét július 16-án szombaton délután tették le ünnepélyes keretek közt a magyar és nemzetközi kosárlabda szövetség, illetve Sopron város képviselőinek jelenlétében – számol be a sajtóeseményről a Soproni Darazsak honlapja.

A beszámolóból kiderül, az épületegyüttes a Papréti műemléképület értékvédő rekonstrukciójával valamint új épületszárnyak felépítésével valósul meg.

“A jövendőbeli létesítmény célja, hogy hozzájáruljon az ifjú női kosárlabdázók sokrétű fejlődéséhez az államilag elismert Sportakadémia céljainak megvalósításához.”

A kampusz magába foglal többek között 60 fős kollégiumot, 2-3 ágyas szobákkal és önálló vizesblokkokkal, valamint helyet kap sportmenza és kávézó is. A tervek szerint tanulószobák relaxációs, egészségügyi és sportdiagnosztikai központ, valamint száz fős előadóterem kerül kialakításra.

Alapkőletétel 2022. július 16-án a Soproni Darazsak sportakadémia új kampuszának helyén a Pap réten / Forrás: sopronidarazsak.hu
Alapkőletétel 2022. július 16-án a Soproni Darazsak sportakadémia új kampuszának helyén a Pap réten / Forrás: sopronidarazsak.hu

 

Forrás: sopronidarazsak.com