Látogatható a fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchényi-mauzóleum

Újra fogadnak látogatókat az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. örökséghelyszínei, a fertődi Esterházy-kastély, a nagycenki Széchényi-mauzóleum és a Sopronbánfalvi Kolostor Pálos Kiállítása, valamint az Esterházy-kávézó is várja vendégeit jelentette be Egresitsné Firtl Katalin ügyvezető.

fotó: Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont

 – Minden tekintetben készen állunk a látogatók fogadására, a beltéri és kültéri helyszíneinken, programjainkon egyaránt. Biztosítunk minden, a jogszabályok szerinti feltételt és körülményt ahhoz, hogy teljes biztonságban legyenek látogatóink örökséghelyszíneinken és már szervezzük az eszterházai értékminőséget ígérő programjainkat – fogalmazott az ügyvezető, aki emlékeztetett: mindeközben ütem szerint halad mindkét kastély – a fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély – nagyvolumenű fejlesztése is.

 

A fertődi Esterházy-kastély

A fertődi Esterházy-kastély keddtől vasárnapig 9.00-17.00 óra között tart nyitva, az utolsó vezetés 16 órakor kezdődik. A félóránként induló, vezetett kastélytúrákon a négy dísztér, a kastélykápolna és „Az Esterházyak mesélő kincsei” kiállítás tekinthető meg. A múzeum nyitvatartási idejében látogatható Zoób Kati: „Repertoár – Az ellentétek harmóniája” kiállítása a kastély Narancsházában. Barokk színháztörténeti túra naponta 10 órakor indul. Igény esetén, minimum 10 fős csoportoknak „Eszterháza parkjai, kertjei” – parktúrát is indítanak.

A látogatóknak a védettségi igazolványukat a jegyvásárlásnál és a múzeumi térbe történő belépésnél is fel kell mutatniuk, ahol kötelező a maszkhasználat.

A kastélyban zajló és a kastélyparkot is érintő fejlesztési munkálatok miatt arra kérik az érdeklődőket, hogy a parkok területén fokozott elővigyázatossággal és körültekintéssel közlekedjenek.

Jegyárak, betartandó óvintézkedések és további részletek itt: http://eszterhaza.hu/programok/latogatoi-menetrend és itt: http://eszterhaza.hu/latogatoknak.

Esterházy-kávézó

Naponta 10.00-18.00 óra között várja vendégeit az Esterházy-kávézó és terasz az Esterházy-kastély barokk-rokokó környezetében. A kávézó belterébe védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.

A kastélyegyüttes továbbra is megtekinthető az online térben: www.eszterhaza.hu és Facebook- facebook.com/fertod.esterhazykastely.

fotó: Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont

Nagycenki Széchényi-örökség

Vezetetten látogatható a Széchényi-mauzóleum és a Nemzeti Sírkert részét is képező szakrális környezete. Ennek része – többek között – Széchényi Alajos I. világháborús hősi halott sírja, Széchényi, sárvár-felsőőrvidéki grófi család őseinek szarkofágja és a család életéhez kötődő több személy nyughelye. A Széchényi-mauzóleum keddtől vasárnapig 9.00-17.00 óra között tart nyitva, pénztárzárás 16.30-kor.

A nagycenki Hársfasor változatlanul szabadon látogatható. A nagycenki Széchényi-örökség látogatói információi itt találhatóak: http://www.szechenyiorokseg.hu/index.php/4

Sopronbánfalvi Kolostor Hotel és Étterem

Látogatható a Pálos Kiállítás a Sopronbánfalvi Kolostor Hotel és Étterem földszintjén. Információk itt: https://www.banfalvakolostor.hu/latogatas-info/.