Közösen ellenőrzött a GYSEV és a rendőrség, a vasúti átjárók szabályaira hívták fel a figyelmet

A GYSEV Zrt. immár hetedik éve csatlakozott az Európai szintű ILCAD – Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap elnevezésű rendezvényhez. A vasúti átjáróban történt balesetek számának csökkentése érdekében az idei évben a vasúttársaság munkatársai a rendőrséggel közösen egy soproni és egy szombathelyi vasúti átjáróban végeztek figyelemfelhívó ellenőrzéseket.

Az akció keretében szóbeli tájékoztatással, kérdőívekkel, kiadványokkal és szórólapokkal hívták fel a közlekedők figyelmét a kulturált és felelősségtudatos közlekedésre.

A „Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap” elsődleges célja, hogy rámutasson a felelős, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára. A szervezők szerint a sokszor emberéleteket követelő tragédiák nagyobb odafigyeléssel, a közlekedési szabályok következetes betartásával elkerülhetők lennének. Sajnálatos az idei országos baleseti statisztika, hiszen eddig 43 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben már 18-an haltak meg. Többen, mint tavaly egész évben. A balesetek számának csökkenéséhez a közlekedési morál változása elengedhetetlen.

Fontos megemlíteni, hogy a vasúti átjárókban történő balesetek – több tíz évre visszamenőleg – szinte kizárólag a közúti járművezetők, gyalogosok, kerékpárosok figyelmetlenségéből következnek be. A súlyos következménnyel járó tömegszerencsétlenségek elkerülése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a vasúti átjárókban áthaladó autóbuszokra, a buszvezetők szabályszerű járművezetésére is.

A kampány keretében június 9-én csütörtökön, két nagyvárosban két forgalmas vasúti átjáróhoz települtek ki a vasúttársaság és a rendőrség munkatársai. A rendőrök a közúton közlekedőket ellenőrizték, a GYSEV közlekedésbiztonsági szakemberei szórólapokkal és szóbeli tájékoztatással hívták fel az átkelők figyelmét a kockázatokra.

Az akció keretein belül a vasúti szakértők vizsgálták a vasúti átjárók állapotát, a vágányok melletti területeket, a közúti útburkolat minőségét és a felfestéseket, a fénysorompó-jelzők, optikák épségét, jól láthatóságát, szennyezettségét. Emellett megfigyelték az áthaladó vonatokon az előírt jelzéseket és a vasúti kocsik ajtóinak zárt állapotát is.

További információk:

 

A GYSEV Zrt. YOUTUBE csatornáján a magyarországi főbb vasúti átjárókat érintő közlekedési szabályok megtalálhatók:

A Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Napról bővebb tájékoztatást a www.ilcad.org internetes portálon olvashatnak.