Közgyűlés: Pihenőkereszt fejlesztése, ügyvezetői pályázat, emlékpad és zárt ülések

Ismét összeül Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése, az őszi idény első tanácskozását tartják 2021. szeptember 30-án csütörtökön 14 órakor a Városházán. A városi képviselők huszonkét napirend felett dönthetnek az előzetes meghívó szerint.

A négy karral rendelkező országos és regionális szerepű Soproni Egyetemmel kötendő együttműködési megállapodásról is döntés születik. A határozati javaslat szerint a Benedek Elek Pedagógiai Kar hallgatói számára a város gyakorlati helyet biztosít az önkormányzati intézményekben. Tekintettel arra, hogy Sopron elkötelezetten támogatja az egyetemi hallgatók magas szintű képzését – áll az indoklásban.

Zárt ülésen tárgyalják a Kárpáti-malom környezetének rendezéséről szóló előterjesztést.

Az dokumentumok alapján a Soproni Felsőoktatásért Alapítványt várhatóan pénzügyi támogatásban részesítik rendezvény megvalósításáért, változhat a Kulturális és Oktatási Bizottság összetétele, az eseti bizottságok körében önkormányzati rendeleteket aktualizálhatnak. Napirendre tűzik a szociális célú tűzifa kedvezményes beszerzése tárgyában 2014-ben kötött megállapodás felülvizsgálatát, tekintettel bekövetkezett faanyagdrágulásra. Praxisátvétel miatt új bérleti szerződés megkötésére kerülhet sor a Frankenburg út 2/c szám alatti háziorvosi rendelő vonatkozásában.

A képviselők elé kerül a Sopronyi-Thurner Mihály emlékpad elhelyezésének kezdeményezése is, amit a Soproni Városszépítő Egyesület kíván állítani a soproni népszavazás emlékére.

A bronz emlékpadot Sopron egykori polgármesterének Frankenburg úti volt lakóházával szemben, a kerékpáros pihenőhelynél telepítenék le.

Kutas László szobrászművész alkotása a “Hűség Ösvény” egyik állomásaként szolgálna, amely több Sopronhoz és a környékhez kapcsolódó történelmi esemény egységes rendszerben történő bemutatására ad lehetőséget – foglalja össze a részleteket Dr. Farkas Ciprián polgármester és Dr. Simon István alpolgármester előterjesztése.

Bronz emlékpadot állít a Soproni Városszépítő Egyesület az 1921-es soproni népszavazás polgármesterének / Forrás: sopron.hu

Közterület elnevezéséről is döntést kell hozniuk az illetékeseknek, első ízben az Erdburger dűlővel párhuzamosan, a Maurer dűlőtől kezdődően lévő közterület esetében.

  • Az érintett területen ingatlannal rendelkező állampolgár javaslata Kis-Mély út, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke, Dr. Józan Tibor a Lajtos utcát javasolta, míg a Fidesz-frakció részéről Mágel Ágost az Irsai Olivér utcára tett javaslatot. (Helyszínrajz és indoklás ITT)

  • Házszámozási eljárás miatt szintén a Virágvölgyben kell utcát elnevezni, az Erdburger dűlő természetes folytatásáról van szó, így itt nincs választási lehetőség

Tovább bővülhet a városi térfigyelő kamera hálózat is, hiszen a javaslat hat új kamera kihelyezését tervezi. A megfigyelni kívánt helyszínekről a rendőrség dönt, az önkormányzat véleményének kikérését követően. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy a városban jelenleg 48 db kamera üzemel, 2 db telepítése folyamatban van.

A pozitív tapasztalatokat alátámasztva azt írják, hogy a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően a város bevezető útjai, fontos közlekedési csomópontjai, és az oktatási intézményeinek egy része közrendvédelmi szempontból jobban ellenőrizhetővé váltak.

A soproni kamerarendszer vezérlőterme 2016. áprilisában / Fotó:  Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

Tájékoztatást kapnak a képviselők az 50%-ot el nem érő önkormányzati tulajdonú társaságok legfőbb szervének beszámolóiról is, ez négy helyi vállalkozást jelent. Folyamatban van több városrész Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat felülvizsgálata, itt a véleményeztetési időszakot követő folyamatok következnek. Zárt ülés keretében várható döntés belvárosi ingatlan hasznosítására meghirdetett pályázatról.

Szintén zárt ülés tartható a tizenhatodik napirendi pontnál, mely térítésmentes ingatlanátadásáról szól a Magyarországi Evangélikus Egyház részére óvoda létesítésének céljából.

Balf központi részén, közösségi célú hasznosítást lehetővé tevő területet vásárolhat az önkormányzat. A várható döntés értelmében az óvoda, és orvosi rendelő melletti Sopron-Balf, Fő utca 11. sz. alatti ingatlan megvásárlását mondja ki a közgyűlés, az értékbecslő által megállapított érték körüli összegben.

Fejlesztések megindításáról is döntés születhet, hiszen mint írják Sopron város egyik kiemelt célja a településfejlesztési potenciált növelő, zöldterületként szabályozott területek rekreációja újabb közparkok létesítése által.

A Pihenőkereszt helyszínén közpark és kilátópont kialakítását, illetve az emlékhely adta lehetőségek minél szélesebb körű kihasználását szeretnék megvalósítani.

Ehhez szükséges a magyar állam tulajdonában álló 24 ezer négyzetméteres ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülése, melyhez előzetesen a képviselők jóváhagyása szükséges.

Nem utolsó sorban módosítják a város 2021. évi költségvetését és a Pro Kultúra Nonprofit Kft. üzleti tervét és közszolgáltatási szerződését.

Végül a Pro Kultúra ügyvezetői pályázatának elbírálásáról is döntés várható.

A határozati javaslat dr. Ragány Misa nevét tartalmazza, akit 2022. február 1-től 2027. január 31-ig szerződtethetnek az ügyvezetői pozíció ellátására. 

Ügyvezetői pályázatában kiemeli, 2010-ben szerzett színész képesítést, majd újságíró, szerkesztő-riporter képzettséget. Többek között 2014-től a Békéscsabai Jókai Színház szerződöttje, 2018-ban művészeti menedzser diplomát szerzett. 2018-tól 2021 júniusáig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának előadó-művészeti főosztályvezetője volt, mely államigazgatási szinten a szakterület legmagasabb szakmai vezetését jelenti.

Magáról azt írja, a lehető legszélesebb perspektívából ismeri a kulturális intézmények, előadó-művészeti szervezetek működését. Sopron pezsgő kulturális életét régóta, nagy érdeklődéssel figyeli, különösen a színházat is égisze alatt tartó különleges szervezetet, a Pro Kultúrát. A intézményről azt írja, az országban gyakorlatilag egyedülálló, hogy kulturális “holding” formájában a teljes szakterületet egy portfólióban működtetik. Pataki András jelenlegi ügyvezető elbeszélései lenyűgözték, Sopron kimagasló kulturális gazdagságát nagy szimpátiával kezdte megismerni.

Soproni Petőfi Színház épülete / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

sopron.hu nyomán