Köszönet az ápolóknak!

A Soproni Gyógyközpontban a járványhelyzet miatt idén szűk körben, virággal köszöntötték a szakdolgozókat.

Április 12. az ápolók és ápolónők nemzetközi világnapja. A Soproni Gyógyközpontban is megemlékeztek a jeles alkalomról, Dr. Molnár Sándor PhD főigazgató és Farkas Andrea ápolási igazgató mondott köszönetet a szakdolgozói közösségnek a betegellátásban tanúsított kiemelkedő tevékenységéért és a járvány ideje alatt végzett szolgálatáért.

Az ápolók napját egy brit ápolónő, Florence Nightingale születésnapján ünneplik az egész világon. A „lámpás hölgyként” is ismert ápolónő valamennyi szakdolgozó előtt példaként áll, aki szó szerint éjjel-nappal ápolta a betegeket.

Ezt a szolgálatot látjuk mi is a betegellátás minden területén, járványhelyzetben és „békeidőben” is. Az elmúlt évünket a koronavírus pandémia határozta meg, de minden nehézség mellett láttam az ellátás szerteágazó területein a szakdolgozóink töretlen hitét és a szakma iránti alázatát. Valamennyi munkatársunknak köszönöm a helytállását és az elmúlt év erőfeszítéseit. Kérem, hogy ugyanilyen lelkesedéssel folytassák szolgálatukat! – mondta el köszöntőjében dr. Molnár Sándor PhD főigazgató.

A Soproni Gyógyközpontban a járványhelyzet miatt idén szűk körben, virággal köszöntötték a szakdolgozókat.

Az Ápolási Tanács tagjai letérképezik a kórház teljes ellátási területét, ezért jelképesen rajtuk keresztül szerettünk volna köszönetet mondani valamennyi szakdolgozónknak – emelte ki Farkas Andrea ápolási igazgató.

Ápolóink egy emberként, egymást támogató közösségként állnak helyt a napi feladatokban – mondta Farkas Andrea.

A járvány elleni küzdelemben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakterületek képviselői is meghívást kaptak az eseményre. Ápolóink egy emberként, egymást támogató közösségként állnak helyt a napi feladatokban – tette hozzá Farkas Andrea. Kiemelte: a COVID ellátásban résztvevők példaértékű munkát végeznek, de ugyanígy külön köszönet illeti a diagnosztikai területeken dolgozókat, az oltóprogramban oroszlánrészt vállaló kollégákat és a gyógyszerészeket vagy a Higiénés Szolgálat munkatársait, akikre különösen nagy teher hárul.

Számos kihívás elé néztünk, a napi betegellátás folyamatos alkalmazkodást és egymás kölcsönös segítését kívánta meg. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk azonban a betegeinktől, ami megerősít minket a mindennapokban, segít a nehézségeken való felülkerekedésben, hogy lássuk a szakma szépségét és változatosságát – hangsúlyozta Farkas Andrea.

 

forrás: sopronkorhaz.hu