Környezetrendezés a Koronázódombon: új kilátóteraszról gyönyörködhetünk Sopronban

Kiaknázatlan területek hasznosításához fog hozzá Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, egy pályázati lehetőség terhére a város több pontján is fejlesztik a zöldterületeket. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Koronázódombon, a Bécsi dombon lesz két nagyobb beruházás, míg a projekt harmadik egysége pedig több helyi játszótér korszerűsítését, bővítését teszi lehetővé a soproniak számára.

Látkép a Bécsi dombról / Fotó: cyberpress.hu archívum

Eddig érintetlen belterületi helyen fedezhetünk majd fel új értékeket Sopronban, hiszen a városvezetés által megindított közbeszerzési eljárás az Amfiteátrum környezetében kezdeményez fejlesztési munkákat. Mint azt korábbi önkormányzati döntés kapcsán szemléztük, a Sopron zöldterületeinek rekreációs célú családbarát fejlesztése projekt rendre elindult, az ajánlattételi határidőt 2021. május 13-ára tűzték ki.

Új látványosság, vonzó turisztikai attrakció Sopronban: Koronázódomb kilátópont készülőben

A beszerzési eljárásban rögzített feltételek alapján kirajzolódik, hogy a Koronázódomb Emlékhely közelében, az elkerülő útról nyíló gyalogos lépcsősor tetején egy új parkot kialakítását tervezik. A kilátópontot a terület legmagasabb, északnyugati oldalán helyezték el a szakemberek, melyről rá lehet majd látni a városra és gyönyörködni lehet Sopron panorámájában, akár a telepített távcső segítségével is. A megközelítés érdekében a Koronázódombon 20 férőhelyes murvás parkoló készül közel 700 négyzetméteren, valamint 10 biciklitárolót is elhelyeznek. A parkoló mellett és a parkban 125,9 m² térkő burkolatú, 742 m² murvás járda készül. A kilátópont terasz részét vörösfenyő burkolat fedi a terveknek megfelelően, ez 40m²-t tesz ki a leirat szerint.

Utcabútorokat állítanak fel, szám szerint 28-at, valamint egy ivókút is az elképzelések között szerepel. Játszóeszközökből 19 db kerül elhelyezésre, alá 300 négyzetméter területen esésálló gumiburkolat kerül. A tűző nap elől 2 db napvitorla véd, 10 db napelemes kandeláber pedig a megvilágítást szolgálja majd. A park köré 1,8 méter magas akácfa oszlopokhoz rögzített dróthálós kerítés épül 335 folyóméter hosszban, hiszen azt jobbára magáningatlanok veszik körül.

A növénytelepítés során 59 db lombos fa, 1011 cserje kerül kiültetésre. 5764 m² gyepesítés és 865 m² fakéreg burkolat készül. 

A három állomásos projekt másik hangsúlyos eleme a Bécsi domb zöldterületeinek környezetrendezését foglalja magába, mely a Virágvölgyi úttal párhuzamos erdőterületet a Tercia Hubertus közelében jelenti.

Az önkormányzat által meghirdetett eljárás szerint itt rekreációs célú felújítás valósul meg, egységes megjelenésű berendezési tárgyak elhelyezésével, színes kiegészítőkkel, az erdei útvonalak racionalizálásával, járhatóvá tételével, és interaktív tanösvény létrehozásával a környezeti nevelés eszközeinek alkalmazásával.

Mint a mennyiségi leírásból megtudhatjuk, a kivitelezés során felújításra kerülnek a murvás sétányok, amik ezáltal új stabilizer burkolatot és beton szegélyt is kapnak a tartósság jegyében. A szintkülönbségek miatt 73 folyóméter betonlépcső építése is szükségessé fog válni. A régi padok elbontásra kerülnek, helyükre 15 db új pad, és a területen további 12 db utcabútor kerül elhelyezésre.

A park növényállományának frissítésére 127 db különböző fajtájú örökzöld és lombhullató cserje kerül elültetésre.

A városvezetés a pályázat tartalmába játszóterek felújítását, bővítését is hozzárendelte, így az Arany J. u., a Barátság park, az IV. László király u. és az Erzsébet kert játszótereinél is apróbb munkákra lehet számítani. Míg az elsőnél 1 db mókuskerék és 1 db rugósvirág kihelyezése a terv, addig a Barátság park rossz állapotú játékainak elbontása után 1 db mérleghinta és 1 db mókuskerék elhelyezése, valamint 6 db pad telepítése a cél. A Jereván lakótelepen 2 db rossz állapotú játék elbontása és 5 db javítása után, 1 db játszóhajó és 1 db mászófal telepítése a feladat a leendő kivitelező részére. Az Erzsébet kertben 159 m² gumiburkolat építését tervezik 52 folyóméter kerti szegéllyel, ezt követően 1 db mérleghinta, 1 db homokozó, 1 db csúszdás játékkombináció és 1 db hegymászó poliéder játszótéri eszköz telepítése fog megtörténni.

Soproni látkép a Koronázódomb utcánál a Bécsi-domb szőlőtőkéi közül / Fotó: cyberpress.hu archívum

Nyitóképünk illusztráció / Forrás: cyberpress.hu

Közbeszerzési Értesítő 2021/76 száma nyomán