Kisebb földrengés volt a Nyugat-Dunántúlon

A 2022. július 23-án észlelt földrengés / Forrás: seismology.hu

A háztartásokban tartózkodók számára is érezhető hullámai voltak annak a földrengésnek, melynek epicentrumát a Győr-Moson-Sopron megyei Iván külterületén jelölték meg. A rendkívüli eseményt a Richter-féle skálán 3,4 – 3,5-ös erősségűnek értékelték, melyet a Katasztrófavédelem is megerősített.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a műszerek 3,4 erősségű földmozgást érzékeltek kilenc kilométeres mélységben. Károkról egyelőre nem érkeztek bejelentések a katasztrófavédelemhez. A rengést a Sopronban telepített műszerek is érzékeltek, a soproni szeizmográf grafikonján látható a kilengés. A kép alján kék színben látható földrengéshullámot a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium hivatalos honlapján 3,5-ös erősségűnek tüntették fel.

A földrengés július 23-án szombaton este hat órakor történt. A környező településen és a szomszédos megyében élők visszajelzései alapján sokan észlelték a hullámokat, többen számoltak be rázkódó ablakokról és megmozduló használati tárgyakról.