Kinevezés: új rendőr-főkapitány Győr-Moson-Sopron megyében

Varga Péter rendőr dandártábornokot bízta meg a belügyminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján csütörtökön.

A tárcavezető egyúttal augusztus 31-ei hatállyal visszavonta Nagy Ágnes rendőr ezredes ideiglenes vezetői megbízatását és visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába – tartalmazza a közlemény.

Mint írták: a belügyminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány feladatkörének ellátásával szeptember 1-ei hatállyal Varga Péter rendőr dandártábornokot bízta meg.

A megbízási okmányt Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta át az új megbízott főkapitánynak – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint Varga Péter rendőr dandártábornok a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után, 1992-ben a Szekszárdi Rendőrkapitányságon bűnügyi nyomozóként kezdte rendőri pályafutását. Szekszárdon később alosztályvezető-helyettesként, aztán alosztályvezetőként, később osztályvezetőként dolgozott.

Ezt követően 2005-ben a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetőjévé nevezték ki, 2006 és 2012 között pedig a Szekszárdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjeként szolgált.

Varga Péter 2012. szeptember 1. óta, tíz éven át vezette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot. A tábornoknak Magyarország Köztársasági Elnöke 2021-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje katonai tagozata elismerést adományozta – ismertette közleményében az ORFK.