Kihirdették a „Sopron Multifunkcionális Konferencia- és Rendezvényközpont építészeti tervpályázat” győztesét

A KÖZTI látványtervén Sopron új multifunkciós konferencia központja / Forrás: Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt:

A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. áprilisban írt ki nyílt tervpályázatot, amelyben az egykori Hotel Maroni helyére tervezett multifunkcionális konferencia– és rendezvényközpont megvalósítási koncepcióira várták a pályamunkákat.

A Hotel Maroni területe jelenlegi állapotában / Fotó: Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt:

A Modern Városok Program részeként megvalósuló projektnek országos nyílt tervpályázatára összesen 14 pályamű érkezett be határidőre, az ország szinte minden részéről. A négy legjobb pályázat pénzdíjazában részesült, míg további két pályamunka megvásárlása mellett döntött a Bírálóbizottság. A kódszámokkal jelölt, anonim módon beérkező pályaművek közül a hét tagú, szakértőkből álló Bírálóbizottság választotta ki a legeredményesebb pályaműveket.

A pályaművek közül összesen 4 munka kapott díjazást, illetve 2 részesült megvételben.

A négy díjazott pályamű szerzője:

1. díjazott: Középülettervező Zrt.

2. díjazott: Archi-kon Kft.

3. díjazott (osztott): Építész Stúdió Kft.

Archi.doc Építésziroda Kft.

Megvételben részesült kettő pályamű szerzői pedig, a ZIP Architects Kft és PRTZN Kft.

A korábban meghatározott öt bírálati szempont alapján a győztes pályamű az értékelés szerint magába foglalja a Lőverek kultúrtörténetét és az épített környezeti karaktereket, illetve harmóniában van a környezettel. Az építészeti megjelenést illetően díjazták az egyedi építészeti megoldások alkalmazását. A pályaműben szereplő létesítmény kiválóan érvényesíti a környezeti értékeket, külső anyaghasználata révén belesimul a tájba és megfelelően reagál a helyszín adottságaira, nem túl hivalkodó, mégis megmutatja magát a közönségnek.

A Hotel Maroni területe jelenlegi állapotában / Fotó: Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt:

Olyan épület megvalósítása a cél, amely a hazai és nemzetközi konferenciák, kulturális rendezvények, különböző kiállítások igényeit képes kielégíteni.

A bírálat során fontos szempont volt, hogy az alaprajz jól tagolt legyen, a parkolóhelyek száma optimális, illetve a megközelíthetőség, körüljárhatóság megfelelő legyen. Funkcionalitás szempontjából egy olyan épületkomplexum létrehozására keresték a megfelelő pályamunkát, melyben párhuzamosan zajló rendezvények egymástól zavartalanul tudnak megvalósulni. A Bírálóbizottság fontosnak tartotta a központi konferenciateremben lévő színpadtechnikát, illetve a multifunkcionalitást, amely révén a nagyterem több funkciót is képes ellátni.

A pályaművek értékelésénél magasfokú prioritást élvezett a gazdaságos üzemeltetés, a fenntarthatóság, illetve a Bírálóbizottság figyelembe vette energiatudatos építészeti és műszaki megoldások alkalmazását.

 A Hotel Maroni területe jelenlegi állapotában / Fotó: Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt:

 

A díjazott és a megvételben részesült pályaművek megtekinthetőek az Építeszfórum honlapján:

https://epiteszforum.hu/a-kozti-tervei-szerint-epulhet-konferenciakozpont-a-soproni-loverek-teruletere

 

Előzmények:

https://cyberpress.hu/tervpalyazatot-irtak-ki-sopron-uj-multifunkcionalis-rendezvenykozpontjara/