Kihajtott a robogós a főúton érkező autó elé, mentőhelikopter vitte kórházba

Fotó: Koszorú Mihály / cyberpress.hu arcívhum

A 8518-as számú úton közlekedett 2022. augusztus 18-án 8 óra 50 perckor egy 57 éves fertőszéplaki férfi motorkerékpárjával Fertőendréd irányából a 85. számú főútvonal felé. A kétkerekű vezetője a főútvonal kereszteződésénél kanyarodás közben figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát és összeütközött az úton szabályosan közlekedő 36 éves fertőszentmiklósi férfi által vezetett személygépkocsival.

A motoros az esés következtében megsérült, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba. A járművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a motorkerékpárral közlekedők figyelmét:

Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítson arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani.

A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.

Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.

Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

A gépjárművezetők figyelmét felhívjuk, hogy közlekedésük során kiemelt figyelemmel legyenek a motorral, kerékpárral közlekedőkre! Legyenek türelmesek, toleránsak, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla szabályait a kétkerekűvel közlekedők esetében is minden esetben tartsák be!

Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.

Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.

Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.

Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!

Nyitókép illusztráció!